Az interjúalany összefoglalja szakmai pályáját, életének főbb állomásait (0:54), beszél a második világháborús emlékeiről (4:14), a szovjet megszállásról, menekülésükről (11:16), hazatéréséről (15:28), a Rákosi-korszakról, békekölcsönről, a pénz értékéről (17:21), majd visszatér szökésére (22:38), kitér az 1956-os eseményekre (27:31), a Kádár-korszakra (29:06).

Az interjúalany beszél családjáról, gyermekkoráról (0:30), oktatásáról (5:10), különös tekintettel a kollégiumi életre (7:24). Elmeséli, hogyan követte rádióban a híreket a bécsi döntésről (10:40). Beszél arról, miként barátkoztak meg a környékükre tévedt német katonákkal (16:30). Részletesen elmeséli Sopron 1944-es bombázását, amit személyesen átélt (25:23). Végül Sopron szovjet megszállásának emlékeit eleveníti fel (33:42).

Az interjúalany beszél családjáról, munkás szüleiről, a pesterzsébeti munkáséletről (0:05). Szól oktatásáról, a szegénységről, tantárgyairól (3:35). Szól szülei átadta református hitről, és arról, hogy ez nem jelentett számára hátrányt a munkásszármazás miatt (5:00). Beszél a Horthy-korszak mindennapjairól, a revíziós gondolatról (8:30). Szól arról, hogy egyetem mellett dolgozott a zsírgyűjtési nyilvántartásnál, és mikor a vasúton hallott a német megszállásról, nem akarta elhinni (11:10). 1944 végén be kellett vonulnia, Budára vitték volna, de a Budakeszi úton megszökött és a húga naphegyi lakásán bújt el (15:42). A földszinten nyilasrazziák voltak, majd németek szállásolták be magukat, úgyhogy a fenti szobában maradt. Januárban egy gránát csapódott be, súlyosan megsebesítve őt. A sziklakórházba szállították a civilek közé, így elkerülte a lelepleződést (18:14). Szól arról, hogyan találkozott az első orosz katonával, aki órákat akart lopni a kórteremben, de csak egyet szerzett, viszont cigarettát osztott (22:50). Szól az orosz megszállásról, az oroszokat összehasonlítja a német katonákkal. Az oroszoktól jobban féltek, de legalább véget vetettek az ostrom víz- és élelmiszerhiányána. Arról is szól, hogy a németek háborús bűneiről csak néhány repülőgépből kidobott szórólap tudósított (24:30). Elmeséli, hogy egy barátjával hogyan fogadtak abban, ha felajánlják az orosz forgalomirányító katonának, hogy igyon velük, otthagyja a posztját. Ez így is történt, de az orosz az asztal alá itta őket (33:00). Szól arról, hogy 1956-ban hogyan értesült az egyetemisták pontjairól (35:40Ö, majd arról, hogyan álltak be az egyetemisták közé, és hogyan vágatták ki a Rákosi-címert a zászlóból (39:00). Szól a Kossuth téri tüntetésről, arról, hogy rájuk oltották a közvilágítást, de újságokból fáklyát készítettek. Szól Nagy Imre szerencsétlen beszédéről is (41:00). Beszél arról, hogy a hírek megérkeztével hogyan indultak el a rádió épülete felé, és hogyan kezdtek skandálni a gyilkos ávóról, aminek korábban a nevét sem merték kiejteni (44:10). Szól arról, hogy másnap látta a tankokat és az ellenállás kialakulását (48:13). Végül 1956-ot értékeli, a bosszúvágy és a fosztogatás teljes hiányáról szól (51:35).