Az interjúalany beszél családjáról és oktatásáról (0:36), majd a II. világháborúval kapcsolatos emlékeiről, a légitámadásokról és a megszállásról (2:23). Szól a mezőgazdaság helyzetéről a Rákosi-rendszer alatt (6:26), majd beszél katonai szolgálatáról (7:21), különös tekintettel a tiszti kiképzésről és a határőrszolgálatról (10:25). A korai Kádár-korszak mindennapi életéről, házasságáról és családjáról beszél (16:50), majd rátér a késői Kádár-korszak jó gazdasági körülményeire (21:40). Végül visszatér édesapjának oroszországi hadifogságára (27:35).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, családjáról, munkás szüleiről (0:12), majd rátér arra, hogy gyerekként milyen játékokat játszottak, hol aludtak (5:00). Beszél az ünnepekről, a karácsony megünnepléséről (8:20). Szól II. világháborús emlékeiről, a bombázásokról, valamint arról, hogy kiszedették a fülbevalókat a lányok füléből, nehogy a szovjetek kitépjék (10:57). Szól a svábok kitelepítéséről Solymárról. A listáról az utosló pillanatban vették le őket, mert édesapja foglalkozására szükség volt, de sok rokonukat kitelepítették (13:18). Szól arról, hogy sokan elásták az értékeiket abban a reményben, hogy még visszatérhetnek. Szól az első és második transzportról, valamint arról, hogy Karlsruhe környékén barakkokban szállásolták el a kitelepítetteket (17:00). Egyik kitelepített sógora 1954-ben egy felhívás hatására Ausztráliába települt, ahonnan még ma is levelezik a két család (21:00). Megemlíti az 56-os forradalmat (22:48), majd rátér arra, hogy a kitelepítés után nem volt tanítás sokáig, ő pedig dolgozni kezdett. Először az óvodában segített be, majd kitanulta az esztergályos szakmát (23:40). Később irodai munkára került, békekölcsönt kellett váltania, majd végül a faiparban kezdett dolgozni. Itt ismerte meg a férjét is, aki később iparengedélyt váltott ki (27:10). Arról is szól, hogy sokan félelemből magyarosították a nevüket (31:50). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről szól, a rengeteg munkáról, ami az ország újjáépítéséhez kellett. A fejlődést jól jelzi, hogy nem kellett annyi gyermekkoporsót készíteni, mert a gyermekhalandóság nagyban csökkent. Szól arról is, hogyan élénkült meg a németországi rokonokkal való kapcsolattartás 1956 után (32:30).

Székesfehérváron született 1938-ban(0:25).A világháború alatt gyermek volt, de jól emlékszik pl német megszállásra is. Erről mesél(0:50).Ekkor pedig a Székesfehérvár elfoglalásáról, bombázásáról és szovjet megszállásáról beszél(3:52).Az interjúalany a háborús pusztításokról számol be(8:41).A nagyapja által épített óvóhelyet majdnem megsemmisítette egy orosz repülőgép. Ezzel kapcsolatosan újabb személyes élményeket mesél el Székesfehérvár ostromairól(10:43).Az interjúalany a iskoláséveiről is előad néhány történetet(15:03).Édesapja megjárta a keleti frontot, bár a harcokban nem nagyon vett részt(16:30).A háború után a város szinte teljesen lepusztult képet mutatott(17:44).Az interjúalany az '50-es évek mindennapjairól, az államosításról, a kulákokról mesél(19:19).Stermeczky Jenő beszámol a középiskolai és egyetemi képzéséről(21:40). Mivel műszaki egyetemista volt 1956-ban részt vett a diáktüntetésekben, stb. Erről hallhatunk pár történetet(22:56).A Sztálin szobor ledöntésekor és feldarabolásakor is jelen volt(34:25).Az egyetem elvégzése után tervezőmérnök lett. Ekkor került kapcsolatba a Kommunista párttal, igyekezte elkerülni, hogy be kelljen lépnie(35:57).