Az interjúalany beszél születéséről, és arról, hogy gyermekkorában nagy beteg lett a mandulájával (0:00). Beszél sommás szüleiről, arról, hogy nagyapja nem szerette az urakat, és megütötte az intézőt, valamint arról, hogy miként kísérték el a szüleiket (1:35). Szól arról, hogy nagyon beteg lett a lába és mankóval kellett járnia (7:35). Egyik nap egy mellette elhaladó úri kocsin ülőket leköpött, mire az úr felvette és elküldte kórházba (10:00). A kórházban hárman aludtak egy ágyban, de gyorsan megműtötték (13:05). Szól a háború utáni jegyrendszerről, és arról, hogy lányok hajsütését vállalta piszkavassal, hogy pénzt keressen (16:52). Beszél a megszállásról, arról, hogy akkoriban gomba helyettesítette a húst, az intelligens német katonákról és az erőszakoskodó oroszokról, valamint az ukránokról. Az oroszok elől két másik lánnyal egy hordóban bújtak el (19:34). Szól arról, hogy a háború után a nincsteleneket ki akarták telepíteni a svábok helyére a Dunántúlra, ami nem nagyon tetszett a családnak, de belekényszerültek. Nagyon szomorú volt, ahogy még egy ideig ott laktak velük együtt azok, akiket kitelepítettek. De öt évvel később mindenki vissza tudott költözni a saját lakásába. Csendőr nagybátyjáról is beszél, aki bújkált a háború utáni időkben (23:57). Végül oktatásáról, művelődéséről szól, arról, hogy a párttitkár is örült annak, mennyire jól tudja az oroszt, valamint férjével való megismerkedéséről szól (31:48).

Az interjúalany beszél a családjáról (0:16), alsóbb fokú iskoláiról (1:50), a piarista gimnáziummal kapcsolatos élményeiről (4:23), vasutas munkája kezdetéről (9:04), katonai élményeiről, valamint a vasutasok visszacsatolt területekre történő telepítéséről (11:57), a németekkel szembeni nagy katonai hátrányról, és Érsekújvárra, majd Újszászra kerüléséről (már mosodszor) (15:45). Megemlíti Szolnok bombázását (19:16), a háború alatt a MÁV által felállított légvédelmi szervnél ellátott munkáját (21:12), beszámol a ferencvárosi, szolnoki, hatvani bombázásokról (23:57), végül Nyugatra szökéséről, amerikai hadifogságáról, és hazatéréséről (30:54).

Az interjúalany beszél arról, hogyan fogadta 18 évesen a második világháború kitörését (0:11), majd arról, hogyan élt túl éppenhogy egy légitámadást (1:50). Szól arról, hogy bemérőként hogyan segítette a tüzérség munkáját (5:10), valamint arról, hogyan vitték Budapestre, és hogyan kezdődött meg a főváros ostroma, és miként esett orosz hadifogságba (8:08). Szól kifosztásáról, a szovjet katonák viselkedéséről (12:52). Visszatér Budapest ostromára, a kitörési kísérlet tragédiájára (17:04). Szól arról, hogyan vitték ki a Kaukázusba hadifogolyként (19:15), és arról, hogy milyen kevés élelem mellett mennyit kellett dolgozni (21:50). Beszél arról, hogy mikortól tudott kapcsolatot teremteni családjával, akikkel kölcsönösen halottnak hitték egymást (23:20). Beszél hazatéréséről 1947 nyarán, a kommunistákra való kötelező leszavazásról (27:05), majd arról, hogy mivel foglalkozott hazatérése után (30:50). Végül családjuk kulákká nyilvánításáról, a szövetkezetesítésről, valamint a hit és a kommunizmus összeférhetetlenségéről szól (31:55).