0:00 bemutatkozás, osztályidegen volt, nem tették lehetővé számára a továbbtanulást, villanyszerelő segédmunkásként helyezkedett el 4:17 családi háttér 9:30 a levéltári kutatásokat nem akadályozták, azt szabadon csinálhatta a Kádár-rendszerben 10:21 a háborús időket idézi fel, de szerencséjükre a front hamar áthaladt rajtuk 11:38 háromszor küldték el különböző középiskolákból 16:11 besorozták katonának, de csak munkaszolgálatra, ahol három évet töltött, bányában dolgoztak ezen idő alatt 20:28 Maléter Pál volt a főparancsnoka, nem találkozott vele sokszor, felidézi a vele kapcsolatos emlékeit 24:07 1956-ban még levezényelték őket a bányába október 25.-én, de akkor már nem nagyon dolgozott senki, a tüntetőkre is lövetett volna a parancsnok, de nem teljesítették a parancsát; a pécsi egyetemisták elfoglalták a laktanyát, 29:00 mikor bekövetkezett az invázió, mindenkit hazaküldtek, ő is akkor került haza 34:09 a munkahelyi szabadságokról beszél, a munkahelye révén járt külföldön is 39:12 a hetvenes évek közepéig megfigyelték, de utána ezek a dolgok eltűntek az életéből 39:35 a rendszerváltoztatás után két évvel megszűnt a munkahelye 43:25 a szocialista rendszerben ugyan nem volt munkanélküliség, de az emberi szabadság durva megsértésére alapult

0:00 bemutatkozás 2:20 családi háttér 5:26 édesapjának azt mondták, hogy cukorrépát szedni vitték el, de bevagonírozzák , és Komáromban átadják őket a német hatóságoknak 9:10 egy édesanyának a börtönben halt meg a kislánya, a német katonák rángatták ki a kezéből, és bedobták a halottak közé, klórmésszel leöntötték, és bedobták a halottakat a Dunába 10:20 kb. 44 ezren voltak, mikor az oroszok felszabadították őket 11:00 nem tudták, hogy miért vannak ott, elszedték mindenüket, főleg az ékszereket és a ruhákat, mesél a tábori életről 16:06 mire hazaértek a házukat ledózerolták, a benne lévő dolgokat eladták 19:25 édesanyja elment dolgozni a tanácsi építőkhöz dolgozni, de az nem volt elég az iskolába nekik, ezért ő is elment dolgozni 22:12 az élelmiszereket jegyre lehetett egy ideig kapni, és csak utána lett jobb, a cigányság számára A Kádár-rendszer volt a legjobb 27:40 az élet jobb volt, jobb kedve volt az embereknek, volt értelme az életnek 29:40 felidézi azt, hogy hogyan hívták be katonának 1968-ban,és hogyan vonultak be Csehszlovákiába 40:30 a cigányság jelenlegi helyzetéről beszél

A Magas Tátrában született, gyermekkora szép volt, tanulni nagyon szeretett. Erről beszél(0:35). 1944 augusztusáig nem nagyon éreztek semmit a háborúból. A Szepességben élő németek nem tettek egymás között különbséget, emiatt "cipszernek" nevezték ki magukat. Az interjúalany a cipszerségről mesél(2:36). A szepességiek Trianon után Csehszlovákiához került, a (cseh)szlovák mindennapokat ismerhetjük meg. Elemeséli, hogyan települtek át a helyi magyarok nagyrésze Magyarországra(5:55).A második világháború után sokkal nehezebb volt megmaradni magyarnak, mint az első világháború után. Az interjúalany a lakosságcserékről és a deportálásokról mesél - személyes élményei alapján(8:21). A családja 1945 januárjában kerültek Drezdába és környékére. Az interjúalany a drezdai életről és körülményeiről beszél(11:04).Elérkezett 1945 január 13.-a (a drezdai bombázás napja), ezt a napot és magát a bombázás menetét meséli el a lehető legnagyobb részletességgel(12:08). A bombázás után továbbáltak és egy kisvárosban kaptak szállást, az interjúalany ott be is írtakozott egy gimnáziumba. A család örült, hogy véget ért a háború, de koldusszegények lettek(26:00).Édesapját elfogta a honvágy, haza szeretett volna menni(27:39).Az interjúalany a hazakerülésükkel kapcsoltaban Németország felosztásáról, "hadifogságról" is beszél. Egy civil fogolytáborba került, ezt a frankfurti tábort is bemutatja(28:24). Majd bevagonírozták őket és egy Ausztrián, Magyarországon át Romániába tartó vonatra tették fel őket. Az utazást részletesen elmeséli(30:46).Komáromnál kiszálltak a vonatból, és a komáromi börtönbe kerültek, itt kivizsgálták őket és tovább szállították a családot Budapestre(32:32).1945 augusztusában Miskolcra érkeztek, itt egy lakást kaptak. Az interjúalany elmeséli a kezdeti időket, amikor még óriási nehézséget jelentett, hogy nem tudott magyarul(33:44). Az interjúalanyt már ekkor megkülönböztetés érte származása miatt, de nem törte meg, sőt megerősítette. Kitűnővel érettsigezett és egy idegennyelvű fősikolán tanult tovább(36:33).Kuszmann Károlyné végül pedig arról beszél, hogyan dolgozta fel ezt a rengeteg sérelmet, borzalmas élményt(37:21).