Az interjúalany beszél családjáról, gyermekkoráról. Édesapja elesett a II. világháborúban, így a nagyszülőknél nevelkedett. (01:30) Elmondja a 40-es évek végének, 50-es évek elejének iskolai körülményeit, a falusi mindennapi életet, baráti, szomszédi kapcsolatokat. (06:16) Beszél férjével való megismerkedéséről, családalapításáról, munkájáról. (07:38) Az 1956-os eseményeket 13 éves diákként élte át. A Kádár-korszak elején a helyi plébánost elhurcolták, de ezen kívül nem érezte a diktatúra negatív hatásait. Elmondja mindennapjait, a családi életét a 60-as években. (14:02) Elmondja rossz emlékeit a Rákosi-korszakról, a padlássöprésekről. (16:12) Beszél a nyírségi és a dunántúli hagyományokról, szokásokról, a falusi élet és körülmények változásáról, fejlődéséről, rokoni kapcsolatokról. (22:34)

0:00 családi háttér, gyermekkor, Budapesten éltek, édesapja 1939-ben meghalt, addig nagyon jól éltek, rendszeresen nyaraltak, a nagyapja földbirtokos volt ott 4:40 édesapja az első világháborúban harcolt, érdemrendet is kapott, édesanyja pedig háztartásbeli volt 8:41 1939-ben az édesapja meghalt, ezért a nagynénjéhez küldik Kisújszállásra, két évig volt ott az internátusban, nem volt különösebben jó tanuló, ezért visszatért Budapestre tanulni 11:09 ún. hadiérettségit tett le 1944-ben, utána Szolnokra küldik dolgozni, ahol a bombázásokat kellett eltakarítani, a front elől Kisújszállásról Ajkára menekültek 12:05 sürgős behívót kap ismét, hogy dolgoznia kell, de ő nem ment el, hanem jelentkezett a Hunyadi-hadosztályhoz, de kiviszik őket Ausztriába, majd Lengyelországba, de az orosz front elől ott is menekülniük kellett, elveszti a papírjait, egy másik magyar veszi föl, akit lelőnek, így az édesanyjának elküldik a halotti bizonyítványt 14:41 Németországba mentek, gyakorlatoztatták őket, a berlini olimpiai stadionban tanultak, de nem csináltak semmit, ezért megszöknek, ruhákat és ennivalót szereznek, hogy hazamenjenek Magyarországra 16:07 gyalog mentek Regensburgba, ott estek fogságba, Stuttgart közelébe viszik táborba, kilenc hónapig voltak ott, mesél a tábori élelmezésről 20:02 kiment mindennap az amerikai katonáknak segíteni, amiért kenyeret kaptak az ottani magyarok, később francia fogságba került, a franciák átcsempészik a hadifoglyokat Franciaországba, Clermont-Ferrandba, ahol megkérdezték, hogy ki akar menni a légióba, ő kilencedikre mondják azt, hogy megy 23:20 eleinte a környező krumpliföldeken dolgoztak, végül csak tízen léptek be a Légióba, őket Lyonba viszik, ott kiképzik őket, majd Marseille-be viszik őket, azután pedig Tunéziába viszik a csapatot 27:15 ott a Légió zenekar várta őket, öt évre írta alá 1946-ban, számtalan náció volt ott, két és fél hónappal később Indokínába viszik őket, Saigonba helyezik őket 30:20 megsebesült a felkelők elleni harcban, katonai kórházba kerül, onnan visszament a hadsereghez, 1947-ben kapta az első levelet, a leveleket a magyar követségre küldték, és így juttatták el a légióból a postát 33:11 három évet töltött Indokínában, mesél a légiós hagyományról, hogy a halottaikat nem hagyják a csatatéren, elkapta a maláriát 35:47 egy alkalommal tizenhárman védtek egy hidat, hogy ne robbantsák fel, de a felkelők elvágták az utánpótlást 38:45 egyszer elmegy két hétre Kambodzsába, mesél az ottani élményeiről, a dzsungel mélyén lévő buddhista templomról, és a számukra szokatlan állatokról 42:26 egy ideig egy cukorgyárra vigyáztak, volt vietnámi szolgálója is 45:13 Saigonba vezénylik őket, onnan hozzák őket haza Afrikába, előbb Algériába, majd Fezbe (Marokkó), ott esténként már kimehettek 49:27 Fezben már készült a civil életre, de visszavezénylik Algériába kantinosnak 52:35 az utolsó légiós évekről mesél

Az interjúalany 1933-ban született Debrecenben. A Piarista Gimnáziumban kezdett el tanulni. Beszél az oktatás menetéről, színvonaláról. (04:20) 1943-ban érezték a diákok a háború közvetlen hatásait. 1944-ben a német megszállás még nem okozott nagy riadalmat, de a bombázások és a szovjet megszállók, már igen. (05:18) A gimnáziumban nem voltak jelei az antiszemitizmusnak, a diákok nem különböztették meg a zsidókat. (06:20) A háború után hamar, 1945 szeptemberére már újraindult az iskola. Jól működött 1948-as államosításáig. Részletesen beszél a gimnáziumról. (12:04) Az interjúalany cserkész volt. (13:50) Az államosítás előtt 1-2 tantárgyat kivéve mindent papok oktattak, a légkör jó volt. Beszél a kollégiumi életről. A tandíj minimális volt és sokan ez alól is mentességet kaptak. (18:04) Elmondja, milyen közösségépítő tevékenységek voltak a gimnáziumban: énekkar, sport. A cserkészetet 1948-ban megszüntették. (19:30) Részletesen beszél a cserkészetről. (21:48) Beszél a Horthy-korszak és a koalíciós időszak alatti diákoknak szóló sajtótermékekről. (22:48) Elmondja, hogyan élte át a II. világháború alatti bombázásokat. (26:34) Összehasonlítja a német és orosz megszállást. Az orosz sokkal keményebb, embertelenebb volt, sokakat elhurcoltak. (32:12) Beszél a megszálló szovjetekkel kapcsolatos személyes rossz élményeiről: gyilkosságokról, rablásokról. (34:40) Az oroszokat először a piarista gimnáziumban helyezték el, majd családokhoz szállásolták be őket. Mindenhol hatalmas mocskot hagytak maguk után. (35:46) Beszél a romeltakarításról, az újjáépítésről. (38:20) Beszél az iskola 1948-as államosításáról. A gyerekeket meglepetésként érte iskolájuk megszüntetése. A piarista tanárokat kirúgták, helyükre több tudatlan rossz tanár is került. (43:42) Beszél a Rákosi-korszak iskolai besúgó rendszeréről. Osztálytársai között is volt egy "tégla". (42:46)