Eperjesi László édesapja harcolt a második világháborúban, már 1938-ban besorozták és csak 1946-ban tért haza (0:43). A háború alatt a Szmolenszk, Vityebszk és Kijev körüli harcokban is részt vett, majd szovjet hadifogságba esett(2:23). Az orosz télben olyan fagyási sérüléseket szenvedett, melyek utána minden télen kiújultak(2:49).A háború után a gyöngyösi légoltalmi parancsnokság parancsnoka lett, majd nyugdíjba vonulása után, 1962-ben meghalt (3:47). A gimnáziumi évek jól telteltek Eperjesi László számára, mert rengeteg sportolási lehetőséget és más diákprogramot biztosítottak(4:30). 1956-ban érettségizett(5:39). 1956-ban már egyetemista volt, a BME vegyészmérnöki szakára járt(7:02). Bár kaptak honvédelmi oktatást, tehát nem számítottak teljesen tapasztalatlannak, mégsem voltak képzett katonák(8:24). A többi műegyetemistával egyetemben részt vett Eperjes Károly is a felvonulásokon és az egyetemi nagygyűléseken(8:46). A Bem József térig tartó felvonuláson is jelen volt, ahol egyre népesebbé duzzadt a tiltakozó, és a lengyel eseményekkel szolidaritást vállaló tömeg(9:47). Innen az Országház elő vonultak, s a karhatalom azt remélte, hogy az éjszakai sötétség miatt(lekapcsolták a közvilágítást) a tömeg hazamegy, de azok csak maradtak és a meggyújtott röplapokkal világítottak(10:50). Ezek után diáktársaival visszatért az egyetemi kollégiumba, tehát nem volt ott a rádió ostromakor, de a lövöldözéseket hallotta, s a visszatérő diákoktól is értesült az eseményeket illetően(11:54). A forradalom és szabadságharc alatt végülis nemzetőr lett, eközben az egyetem gyakorlatilag nem működött(13:14). 1956. november 4.-én, a szovjet intervenció alatt a Hadtörténeti Múzeum körül őrszolgálatot látott el, így tökéletes rálátása volt a bevonuló orosz tanokokra(13:52).A harckocsik az Alkotás út felől jöttek és szinte minden lakóházba belelőttek egyet, hogy elrettentsék az ellenállókat(14:46).A BME-n egy honvédelmi ismeretk tanszék működött, ahol katonatisztek tanítottak és minden egyetemistának kötelező jelleggel el kellett végezni az ide tartozó tárgyakat(16:12). 1956 decemberében, a helyzet viszonylagos normalizálódása után a vizsgákat letette, emlékszik, hogy nagyon sok diáktársa elesett, vagy disszidált(17:45). Viszont Eperjesi László számára sohasem merült fel a disszidálás lehetősége(19:24). Eperjesi László volt cserkész és úttörő is, érezhető különbség volt a kettő között. Míg az előbbi egy őszinte, kötetlenebb, politikamentes szervezet volt, addig a másik egy diktatórikusabb, egy senki által nem kívánt nyűg(20:49). Harmadéves korában munkát vállalt, hogy fentartsa magát(24:07). Mint technikus a hatvani konzervgyárba került, s itt dolgozott csoportvezetőként(24:41). Mivel levelező tagozaton nem tudta folytatni vegyész tanulmányait, egy élelmiszeripari technikumba iratkozott be(25:06). Akkoriban csak a hatvani konzervgyárban 4000-en dolgoztak, ebbe nem számítva bele a bedolgozókat(26:38). A háború előtt télen cukorrépát, nyáron paradicsomsürítményt dolgoztak fel, ekkor vette fel az "Aranyfácán" védjegyet (27:59). Akkoriban 15 konzervgyár volt Magyarországon, ezek elég jó kapcsolatban álltak egymással, gyakran nyújtottak segítséget, akár technológiában, akár anyagiakban. A mezőgazdasági nyersanyagokon kívül, minden más alapanyagot külföldről kellett behozni ahhoz, hogy a gyártás zavartalanul működjön(30:12). Az "Aranyfácán" márkát a háború után államosították és a termelést megosztották főként a "Globus" márkával (32:04). A hatvani konzervgyár sok terméket termelt tőkés exportra, mert a szocialista táboron belül paradicsomot nem lehetett forgalmazni(37:26).Így nem volt kellő nyereség, a hatvani konzervgyár nehéz helyzetbe jutott.A hitelek emelkedtek, s a rendszerváltoztatás után a cég szinte fizetésképtelenné vált(39:45). 1987-ben a debreceni tartósítókombináttal egyesült, ami azért jót tett mind a két gyárnak. Ekkor lett Eperjesi László a hatvani konzervgyár igazgatója(40:57). A rendszer bukása előtt a hitelezés nagyon kedvező volt, alacsony kamattal, könnyen lehetett fejleszteni(43:16) De a rendszerváltoztatás után a nyereség sokkal kisebb volt a hiteleknél, fizetni szinte lehetetlen volt - ez volt a vég kezdete(45:00).

Az interjúalany beszél családjáról, oktatásáról, az életről a tanyán (0:50). Rátér családalapítására (3:30) és az 1950-es évek nehéz körülményeire (7:00). Szól a II. világháborúról, amiben bátyái és édesapja is részt vettek (8:20, 20:55). Beszél arról, hogyan jöttek be az oroszok 1956-ban és miként élte ezt meg, mint kisgyerek (10:45), majd arról, hogyan szelidültek meg az oroszok, és milyen jó kapcsolatot alakítottak ki velük a Kádár-korszakban (12:52). Beszél arról, hogy őt nem zaklatták vallásos meggyőződésében (12:52), majd lakhelyváltoztatásáról és a megélhetésről (15:35). Kiemelten szól gyermekkorának körülményeiről, a tanya és a falu életkörülményeiről, így például az étkezésről és tartósításról (18:35), a hírekről való tájékozódás változásairól (25:20), vagy a jeles napok megünnepléséről (28:38). Szól még a továbbtanulás és a családalapítás nehézségeiről (30:00), végül pedig a Kádár-korszakot és a rendszerváltoztatás óta eltelt éveket hasonlítja össze (35:30).

Az interjúkészítő nagypapája meséli el életét, a szocializmus hétköznapjait, 1956-os forradalom történéseit és a Kádár-rendszert, valamint a rendszerváltoztatást.