Kiss Zoltán László festőművész emlékei az 50-es évekről, az 1956-os szentlőrinci eseményekről, édesapja internálásáról, a Képző- és Iparművészeti Gimnáziumról, a Magyar Képzőművészeti Főiskoláról, a sorkatonai szolgálatról, az 1968-as csehszlovákiai bevonulásról, a kádári kultúrpolitikáról és az underground-mozgalmakról. 0:00 családi háttér, gyermekkor, édesapját osztályidegenként jelölték meg 5:03 édesapja B-listára került, mert nem volt hajlandó több békekölcsönt venni, ezért kirúgták, édesanyja így elment dolgozni varrónőként 7:46 gyermekként látta a falun átvonuló orosz menetoszlopot 1956-ban, a falujukban a párt irattárát kifosztják, ezt édesapja vezetésével megakadályozzák, és ezért áldozatává válik a későbbi megtorlásoknak 12:12 látták a vörös csillag leverését is gyerekként a faluban; később megtudták, hogy édesapját keresni fogják, ezért felköltöztek Budapestre, ő az iskolát még a faluban befejezi 14:11 1957 őszén Budapesten éjjel négyen keresték fel a családot és vitték el édesapját Tökölre; édesapja saját maga védte magát, mert jogot végzett ember volt, a perét megnyerte, így csak az addig eltöltött időre tartóztatták le, és kiszabadulhatott 19:18 a diákok közül sokan megemlékeztek március 15.-ről 21:06 érettségi után a Képzőművészeti Egyetemre került be esti iskolára, de elvitték katonának két évre, 1968-ban történt mindez, mozgósították őket, kimentek megszállni Csehszlovákiát, mesél arról, hogy a Népszabadságból más példányt kaptak, mint a polgári lakosság, felidézi egy orosz küldöttség látogatását 27:23 a megszállás során harci események nem nagyon voltak, mikor bevonultak, Érsekújvár főterén azt hitték, hogy visszacsatolják Szlovákiát, de két óra múlva már elterjedt, hogy nem erről van szó, és a szlovák tüntetők horogkereszteket festettek, és demonstráltak a megszállás ellen 29:50 az aczéli kultúrpolitika három T-je egyértelműen jelen volt a mindennapokban 34:38 felidéz botrányosan bezárt kiállításokat

Szlovák ajkú alföldi családban, 1928-ban született interjúalany egyik első élménye az orosz katonák elszállásolása, akikkel szót tudott érteni. A háború utáni tanyavilágban parasztprédikátorok tartotta házi istentiszteleteken jutott hitre és lett elkötelezett pünkösdi hívővé. Gyülekezetük mindennapi életéről, szokásaikról beszél, majd arról, miért költöztek Budapestre, ahol – immár több, mint két évtizede- rátaláltak a Hit Gyülekezetére, ahol érzése szerint feleségével igazi otthonra talált. 0:00 családi háttér, gyermekkor, 1944-ben a szülei bemenekültek a városba, ő pedig 16 évesen egyedül maradt a tanyán, ezért tudott kommunikálni azt oroszokkal 5:32 felidézi a megtérését 16:32 visszaemlékezik a korabeli keresztény ifjúsági életre a környezetében 20:23 úgy döntöttek, hogy felköltöznek Budapestre, ott csatlakoztak a Hit Gyülekezetéhez 29:06 felidézi a padlássöpréseket, amelyek a Kádár-rendszerre megszűntek 31:04 a Kádár-rendszerben volt az ÁEH, aki nem lépett be oda egyházként, azokat üldözték

Az interjúalany beszél édesapjáról (0:44), a méntelep nyugatra menekítéséről (2:25), apja hadifogságáról (7:32). Arról, hogy édesapja 1945-ben jelentkezett a Honvédséghez (11:37), beszámol a család háború utáni sorsáról (12:00). Mesél arról, hogy apját a Rákosi-korszakban elbocsátották a hadseregtől (17:50), arról, hogy édesanyja szüleit a Felvidékről Magyarországra telepítették a lakosságcsere-egyezménnyel (18:46), kitér a nyugati határ aknásítására (19:25), az ÁVH tevékenységének családra gyakorolt hatására (23:14), agráregyetemi tanulmányaira (29:43), NDK-beli munkájára (31:17). Beszámol hazatérése utáni munkájáról (31:35), végül beszél a lovas hagyományőrzésről (33:34).