Az interjúalany beszél gazdálkodó-kereskedő szüleiről, akik a Hangyaszövetkezet boltját vezették (0:25), majd rátér oktatására a református iskolában és a polgáriban (3:20). Szól arról, miként lett a kisbíró helyettese a faluban, ahol pl. az ún. Jurcsek- rendszer végrehajtatásában is segítenie kellett (5:35). Egyszer megkérték, hogy doboljon ki egy házeladást, amivel a rokonok nem értettek egyet. Nem tudta, hogy mit csináljon, ezért csak az eladó háza előtt dobolta ki, a falu többi részén nem (8:15). Később a szociális titkárt helyettesítette, már mint rendes közalkalmazott (13:00), de később neki is be kellett vonulnia, ahol először a határra vezényelték, majd kihajtották őket a bajorországi Aschaffenburgba (18:00). Amerikai katonák támadták azt a kaszárnyát, amiben laktak, és előttük tették le a fegyvert (23:35). Franciaországban szállították őket egyik helyről a másikra, míg egy tábor befogadta őket, ahol egy évig maradt (26:00). 1946 márciusában tért haza, áprilisban pedig az igazoló bizottság előtt kellett bizonyítania, hogy nem háborús bűnös. Visszakapta közigazgatási állását és VB-titkár lett (29:40). 1958 végén felmondta állását és Borsod-Abaúj-Zemplén megyei előadó lett nyugdíjazásáig (32:40).

Az interjúalany beszél gyerekkoráról, arról, hogyan lett végülis katolikus vallású, és hogyan ment át a katolikus iskolába. 1945-ben Ausztriába menekült, majd 1946-1952 között az orvosi egyetemre járt. Végzés után gyerekgyógyász akart lenni, de szülésznőnek kényszerítették (0:00). Beszél házasságáról és gyermekeiről, a családi életről (4:55). Beszlé gyermekkorának szép világáról, a Horthy-korszakról, az akkori polgári világról. A család és a társadalom életében sokkal nagyobb szerepet játszott a szeretet (8:40). Szól arról, hogy a hitéletet hogyan próbálta lerombolni a Rákosi-rendszer, például hogyan néztek szét az ő lakásukban is feszületet keresve (11:15). Visszatér családjának harmonikus viszonyára a két világháború között (13:25), majd elmeséli, hogy egy véletlen döntése hogyan mentette meg a biztos haláltól, amikor a várost bombázták (19:15). Szól a Rákosi-rendszer erőszakszervezeteiről (22:20), majd arról, hogy a rendszerváltoztatás során elmaradt a számonkérés (24:22). Beszél arról, hogy tizenkét éve rákbeteg, arról, hogy az Úristen segítségével megnyugvással tudja fogadni, valamint szól a fiatalokhoz a kereszténység fontosságáról (26:20). Rátér arra, hogy édesapja katonai szolgálatot teljesített a II. világháborúban, és a nyugatra hátrálás során a családját is magával vitte Ausztriába (30:15). Végül az 1956-os debreceni eseményekről szól, például arról, hogy a megszálló orosz parancsnokok feleségei a klinikán szültek, valamint arról, hogy a forradalom napjaiban a rektor tanítási szünetet rendelt el (34:38).

Az interjúalany elmondja, hogy polgári körülmények közöt élő, értelmiségi zsidó családjában milyen neveltetést kapott a II. világháború előtt, és mennyire tartotta a zsidó vallást, illetve annak szokásait. Szól férjéről, aki Raul Wallenberg sofőrje volt a II. világháború idején, és elmondja, hogy ennek az ismeretségének köszönhetően hogyan sikerült megúsznia a Németországba történő deportálást. Mesél Kádár Jánossal kapcsolatos élményeiről is, akivel személyesen is találkozott, mivel munkája következtében több neki rendezett is részt vett. 0:20--születés, család, iskolái; 3:33--mennyire tartják a zsidó vallást; 5.38--kapcsolata Raul Wallenberggel, a svéd diplomata zsidómentő tevékenysége; 7:45--hogyan tudta elkerülni azt, hogy Németországba deportálják, hogyan éli meg a szovjetek bevonulását; 11:24--második házassága, a zsidó vallás szerepe az életében; 14:38--viszonya a cionizmushoz, milyen problémái adódtak a származásából az élete során, hogyan jutott el Kádár János vadászataira; 18:10--milyen neveltetésben részesült