Az interjúalany beszél születéséről, gyermekkorráról, arról, hogyan kezdett fiatalon a salgótarjáni bányában dolgozni (0:05). Szól arról, hogy elvitték a katonának a Don-kanyarhoz, majd egy gránátrobbanás miatt légnyomással került a kijevi kórházba, és 1945-ig nem nagyon tudott beszélni (3:50). Elmeséli, hogy az oroszlányi bányában dolgozott 1947-től, ahol 1955-ben egy szörnyű baleset következtében amputálni kellett a lábát (5:50). Visszatérve a háborúhoz, mesél a Don-kanyarnál a sebesültek ellátásáról (10:55), majd arról, hogy nem tudtak az áttörésről időben, és arról, hogyan sebesült meg (13:10). A feleségével hivatalosan is tudatták, hogy eltűnt (16:30). Elmeséli, hogyan meséltek az öreg bányászok a bányamanóról, minek következtében a sötétben egy másik bányászt fejbevágott (17:00). Elmeséli, hogy 49-ben beomlott a bánya, 52 óráig voltak elzárva a világtól, a barátjának pedig ezidő alatt megőszült a haja (18:15). Szól a Don-kanyarnál a bunkerépítésről, a hidegről és az ellátásról (21:00). Szól családja sorsának további alakulásáról és arról, milyen körülmények között lett cukorbeteg (24:40).

Az interjúalany beszél a gyerekkoráról, családjáról, a gazdasági világválság családra gyakorolt hatásáról (0:39), tanulmányairól (5:30), tanítói munkája kezdetéről (12:03), pénzügyminisztériumi munkájáról (16:17), második világháborús fogságáról, szökéséről (17:00), Csongrádra való visszatéréséről, a tanítói hivatáshoz való visszatéréséről (18:48), az urbánpusztai körülményekről (21:44), Vajdapusztára való átkerüléséről (24:27), szakfelügyelői állásáról (37:13).

Az interjúalany beszél a határőrségnél töltött éveiről (1:54), az 1960-as évek "felszabadultságáról" (8:19), a politika és a vallás viszonyáról a kommunizmus idején (14:58), különös tekintettel a máriapócsi búcsúkra, később pedig a rendszerváltoztatást értékeli (29:40).