Az erdélyi református lelkész interjúalany 1933-ban született. Beszél arról, hogyan élte meg az 1940-es visszacsatolást. Határtalan lelkesedéssel és örömmel várták a magyar csapatokat. (01:40) A környéken nem volt nagy magyar-román ellentét, csupán apró személyes csipkelődések. A románok többsége is magyarul beszélt. Az interjúalany, ahogy az emberek többsége is, meg volt győződve arról, hogy németek nyerik a világháborút. (03:20) Beszél a háború végén a Vörös Hadsereg bevonulásáról és a Manui-gárdisták vérengzéseiről. Amíg a terület hovatartozása el nem dőlt népőrség felügyelt a rendre. (05:42) A háromszéki református gimnáziumban tanult. A bentlakásos intézményben a tanulóknak kellett eltartaniuk magukat (nem pénzt kellett fizetni, hanem élelmet, használati cikkeket hoztak). Csak magyarul tanultak, de sok felekezet tagjaival együtt. Az interjúalany 1952-ben érettségizett, ekkor már tilos volt a hitoktatás. A hittant nem csak a vallás miatt tiltották, hanem, mert ennek keretében tanították a magyar történelmet is. (09:44) Nehéz volt vallásos életet élni, figyelték azt is, hogy ki jár templomba. A tiltások ellenére a székelyek többsége csak azért is járt templomba és járatta hittanra a gyerekét, hogy ezzel ellenálljon a rendszernek. (11:16) A teológiai egyetem volt az, ahova felvették az osztályidegenek gyermekeit is. A teológián végzetteknek az egyház biztosított állást. Amikor a kommunisták rájöttek, hogy így sok lelkész/pap kerül ki az egyetemről, korlátozták a felvehető hallgatók számát. (14:20) Az interjúalany elmondja, hogyan próbálták akadályozni lelkészi munkáját. Beszél arról, hogy a kollektivizálások hogyan zajlottak, több embert kivégeztek vagy áttelepítettek. (18:36) Erdélyben nagy lelkesedéssel fogadták az 1956-os eseményeket és az első hetekben meg voltak győződve arról, hogy az USA segítségével Magyarország független lehet. Információkhoz csak a rádióból jutottak, a securitate figyelt arra, hogy ne terjedjenek át a forradalmi események. (22:02) Beszél a Ceausescu-rendszerről, a falurombolásról. Megpróbálták szétzúzni a magyar közösségeket, a magyar identitást. A magyar városokba románokat telepítettek. (25:40) Ceausescu alatt nagyon kemény volt az élet. Még az előre meghatározott mennyiségű, jegyre adott élelemért is sorba kellett állni. A magyaroknak nem engedték, hogy elhagyják az országot. (27:46) A magyar nyelvoktatás bizonyos keretek között mindvégig megvolt, csak egyre több román órát kellett tartani. Az értelmiséget próbálták lefejezni, hogy utána könnyebben lehessen a többi embert románosítani. (28:56) A romániai rendszerváltoztatás óta sokat javult a magyarság helyzete, szabadabb a sajtó és az emberek is. (30:12)

Szlovák ajkú alföldi családban, 1928-ban született interjúalany egyik első élménye az orosz katonák elszállásolása, akikkel szót tudott érteni. A háború utáni tanyavilágban parasztprédikátorok tartotta házi istentiszteleteken jutott hitre és lett elkötelezett pünkösdi hívővé. Gyülekezetük mindennapi életéről, szokásaikról beszél, majd arról, miért költöztek Budapestre, ahol – immár több, mint két évtizede- rátaláltak a Hit Gyülekezetére, ahol érzése szerint feleségével igazi otthonra talált. 0:00 családi háttér, gyermekkor, 1944-ben a szülei bemenekültek a városba, ő pedig 16 évesen egyedül maradt a tanyán, ezért tudott kommunikálni azt oroszokkal 5:32 felidézi a megtérését 16:32 visszaemlékezik a korabeli keresztény ifjúsági életre a környezetében 20:23 úgy döntöttek, hogy felköltöznek Budapestre, ott csatlakoztak a Hit Gyülekezetéhez 29:06 felidézi a padlássöpréseket, amelyek a Kádár-rendszerre megszűntek 31:04 a Kádár-rendszerben volt az ÁEH, aki nem lépett be oda egyházként, azokat üldözték

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, iskoláiról (0:00), majd középiskolájáról (5:00). Szól arról, hogy édesapja tizenkétszer sebesült meg az I. világháborúban, vitézi földjét csak a többiek után volt hajlandó átvenni. Így 1944 végén kapta meg, de egy fél évvel később vissza is adta (7:12). Szól a román megszállásról, mikor tiszteket szállásoltak el a házukban (8:53). Beszél az Ébredés mozgalomról, amiben megújult az ő hite is (12:35). Elmeséli, hogyan kezdett érdeklődni a zene iránt, hogyan végzett teológiát és konzervatóriumot (14:50). Szól arról, hogy micsoda összetartás volt 1956-ban, és arról, hogy ő is eldöntötte, felmegy a fővárosba harcolni, ám akkor már a szovjet csapatok miatt nem lehetett (19:00). Beszámol arról, hogyan vertek agyon egy ávóst a bányászok Miskolc utcáin (24:00). Beszél az ÁVO működéséről, például arról, hogyan vertek meg egy papot, aki az önkéntes szövetkezetek létrehozására buzdított (25:20). Visszatér az Ébredés mozgalomra, angol-amerikai gyökereire és magyarországi jelentőségére (27:15). Végül arról szól, hogyan lett segédlelkész Miskolctapolcán, hogyan próbálta szervezni a közösségi életet, és miként helyezte át az Állami Egyházügyi Hivatal embere (31:52).