Az interjúalany 1929-ben született Harsányban (Borsod-Abaúj-Zemplén megye). 7 éves korában került Miskolcra. Apja vasutas volt, az ő munkája miatt költöztek. Az elemit és a gimnáziumot négy különböző iskolában végezte el, részben a II. világháború miatt. 1940-ben kezdte el a gimnáziumot, erről részletesen beszél. (02:52) 1944 áprilisában már befejeződött a tanév, az interjúalany is a vasúton dolgozott a szünidőben, ezért nem tartozott Miskolcon az első bombázáskor. Mire hazaért, a házról már hiányzott a tető. Beszél a harcokról, a megszálló németek majd szovjetek viselkedéséről, a lakosság helyzetéről. 1944 novemberében fejeződtek be Miskolcon a harcok. (14:54) Beszél a harcok utáni újrakezdésről, az iskola újraindításáról. 1948-ban érettségizett. Felvették a Miskolci Műszaki Egyetemre, de közben az építőiparban helyezkedett el, az egyetemen halasztott. Letette a kőművesvizsgát, majd 20 évig dolgozott a kohóban. A kivitelezésnél dolgozott, így sok helyen (a keleti országokban is) járt építési ajánlatokat tenni, vezető beosztásba került. A miskolci panelek építésében nagy szerepe volt. (23:20) Miskolc fokozatosan elveszítette "nyomortelepeit", az emberek az iparban kezdtek dolgozni és megjelentek a panel lakótelepek. (26:44) Az interjúalany a sorkatonai szolgálata alatt, 1952-ben lépett be az MDP-be, 1956-ban szüntették meg párttagságát, mivel szóban támogatta a forradalmat. Ezután kevesebb fizetést és szakmai elismerést kapott. (33:50)

Az interjúalany édesapja származásáról számol be(0:05).Dr. Suba Györgyné 1939-ben született és sokáig egy tanyán élt szüleivel. A háborúra nem emlékezik, de rokonai sokat meséltek a harcokról(0:38).Az interjúalany visszaemlékezik arra, amikor 1944 novemberében a szovjetek bevonultak a lakhelyükre - ennek körülményeit idézi fel(2:40).Az interjúalany szól a fosztogató szovjet katonákról(4:59).A német bevonulás előtt 1944 nyarán összeszedték a környékbeli zsidókat. Ezzel kapcsolatban mesél el egy történetet(8:45).A háborút követően az édesapjának az elesett katonákat kellett temetnie. Ezzel kapcsolatban a földosztásról és a TSZ-esítésről is beszél(10:09).Édesapja a háború után alkalmi munkákat vállalt, többnyire az újáépítésben dolgozott, később az interjúalanynak is dolgoznia kellett, fiatal kora ellenére(12:49).A szülei nem szerették volna továbbtaníttatni az interjúalanyt, inkább az otthoni munkákba fogták be(14:47). Az életének legnehezebb korszaka az '50-es évek voltak, hiszen alig volt mit enni(16:08).1956-ban az interjúalany megpróbált kitörni a falusi életből és egy kecskeméti kertészeti szakközépiskolába jelentkezett(18:37).Egy sátoraljaújhelyi kertszeti technikumba jelentekezett, ezt elvégezte és ebben a szakmában 4 évig dolgozott(21:25).Dolgozott könyvelőként is, majd kulturális ügyintéző lett, közben több képesítést is szerzett(22:45).Munkájához tartozott a felnőttképzés, diákoktatás és a közművelődés(25:48).Országjáró túrákat is szervezett(27:53).1956-ban a forradalomról október 24.-én értesült. Ekkoriban még iskolába járt, tanárai óvták az erőszakos eseményektől(29:12).De november 4.-én pár diáktársával úgy döntöttek, hogy elhagyják az iskolát és gyakorlatilag bandákba verődve útra keltek, hogy hazajuthassanak. Ennek a történetét meséli el(31:50).Az interjúalany mesél a gyermekkori tankönyvekről és az iskoláiról, tanítóiról(40:42).A hittanképzésben csak 4. osztályig volt része, utána már eltörölték. Ezzel kapcsolatban beszél a korszak vallásos életéről(43:57).

Az interjúalany beszél családjáról (0:13), majd a II. világháborúról való emlékeiről, a bombázásokról és az orosz katonák viselkedéséről (1:58). Külön szól édesapja amerikai hadifogságáról (06:00), és arról, hogy nem ismerte meg, mikor végül hazatért (08:05). Beszél oktatásáról, az orosz nyelv tanulásáról, az úttörőmozgalomról és a szabadidőről (9:24). Rátér az otthoni segítségre, a mezőgazdasági munkákra (14:50). Beszámol a "kötelező vetésekről", ahogy az 1950-es években az országban nem honos növényeket akartak meghonosítani, majd szól a mezőgazdaság terrorizálásáról (17:45) . Külön megemlékezik a szégyentáblákról, és arról, hogy Nagy Imre miniszterelnökségével mindez véget ért (20:08). Beszél az 1956-os forradalom helyi eseményeiről, arról, hogy nővére könnyebben megsebesült, mikor a forradalmárok a fegyverüket tisztították. Mikor meglátogatták a kórházban, látták, hogy az orvosok kicserélik a betegek kórlapjait, hogy megtévesszék a hatóságokat (22:35). Szól a TSZ-ek megalapításáról (26:42), majd arról, milyen nyomokat hagyott az emberekben a traktorosnők képzésének kampánya (29:42). Beszél munkahelyeiről (30:26), és arról, hogyan szerzett farmernadrágot egy német ismerősétől (34:00). Végül a szocialista munka hanyatlásáról (35:45) és a Gazdasági Munkaközösségek 1980-as évekbeli megalakulásáról szól (38:28).