Az interjúalany beszél arról, hogy küzdötte fel magát édesapja jogdoktorrá, hogy aztán a kommunisták kirugják, lletve szól édesanyja nemesi származásáról (0:05). Elmeséli, hogy piarista diák volt az államosításig (3:24), majd azt, Nagy Imre nagy megkönnyebbülést jelentett, például az internálótáborok bezárásávál (4:35). Szól arról, hogy ő magyar-történelem-pszichológia szakot végzett, de ötvenhatos múltja miatt csak nagyon későn és nagyon nehezen sikerült elhelyezkednie (5:50). Szól arról, hogy miként tört ki a forradalom Pesten és Vácott, hogyan lázadtak fel a Rákosi-rendszer ellen a munkások, s ők hogyan kezdtek el forradalmi lapot szerkeszteni (6:48). Elmeséli, miként döntötték le az emlékműveket, és azt, hogyan választott magának új polgármestert Vác (10:50). Elmeséli a váci rabszabadítás körülményeit (12:45), majd azt, hogy a forradalom leverése után hogyan vallatták és zsarolták az Aradi utcában (15:00). Szól arról, hogy kik voltak még vele a börtönben (19:30), és arról, hogy miként tudott elhelyezkedni a már korábban elbocsátott édesapja, és ő, miután kiengedték (20:30). Beszél arról, hogy a börtönben miként tartották az erősek a gyengékben a lelket (22:42), majd arról, hogy fizikai munkásként mennyi egyszerű, becsületes emberrel tudott megismerkedni (26:30).

Polereczki György 75 éves kiskőrösi agronómus, sorkatonai szolgálatát töltötte éppen 1956-ban. Alakulatát felvezényelték Budapestre a 23-i tüntetés napján. Az alany részletesen beszél a Bem téri tüntetésről, jellemzi a következő napok bizonytalan helyzetét (tűzharc, fraternizálás a felkelőkkel). Az alakulatot november 4-én a szovjetek lefegyverzik, a tűzharcban ő is megsebesül. 05:40-ig a forradalom előzményei; 05:40-10:30 a Bem téri tüntetés, katonai biztosítás; 10:30-13:00 a nap eseményei (nem személyes élményből); 13:00-20:00 október 24. és november 4. között: járőrszolgálat, viszony a felkelőkkel, az átállás; 20:00-22:30 az alakulat lefegyverzése; 22.30-24:20 hazatérés; 24:20-25:34 visszatérés a laktanyába, lefokozás.

Az interjúalany beszél családjáról, tagjainak példaértékű viselkedéséről (0:05), majd oktatásáról a bajai III. Béla gimnáziumban (0:42). Szól édesapja kiváló kisiparosi munkájáról, valamint az 1950-es évek terrorjáról (2:05). Beszél az 1956-os forradalom bajai eseményeiről, ami számára akkor kezdődött, amikor összetépték az orosz tankönyveket és a folyóba dobták Rákosi mellszobrát az osztálytársaival (2:52). Szól arról, hogyan vonultak a városon keresztül és hogyan növekedett a tömeg (6:05). Végül a laktanyához mentek, ahol fenyegető légkör volt, de végül sértetlenül hazaért (7:40). Szól a forradalom leveréséről és a disszidálási hullámról (12:30), majd arról, hogy miként alakult meg a Kádár-kormány, hogyan torolta meg a forradalmat és hogyan jelentették meg a fehér könyveket az "ellenforradalom rémtetteiről" (14:54). Szól arról, hogy a disszidált magyarokat mindenütt nagy szeretettel fogadták (17:50) . Elmondja, miként érte el Kádár, hogy egyre több magyar gondolja azt, hogy jó az ő rendszere (18:14). Beszél vallásos meggyőződés és a kommunista diktatúra harcáról, az egyéni szabadság korlátozásáról, a békepapi mozgalomról (20:35). Szól arról, hogy gazdaságföldrajzot tanított, és az ott közölt hivatalos adatok nem álltak összhangban a valósággal. Beszél a Barátság kőolajvezetékről, és arról, hogy nem lehetett tudni hitelesen, hogy jól járunk-e az energiaközösséggel (22:55). Elmeséli, milyen névleges kompromisszumokat kellett tennie, hogy igazgatóvá válhasson. Szól arról, hogy miként lépett be a pártba, majd miként adta fel tagságát, illetve arról, hogyan tevékenykedett a Hazafias Népfrontban (26:20).