0:00 családi háttér, egy Romániából átköltözött családban született, a revízió idején visszaköltöznek, de a revízió után ismét Magyarországra költöznek 8:18 a debreceni egyetemen történelem-földrajz szakra veszik föl, később Kunszentmiklóson lesz gyakorló tanár 11:28 az 1956-os eseményekre emlékszik vissza, Kunszentmiklóson a kollégiumhoz mentek a tüntetők, felvonultak, a tanítás elmaradt 15:21 1957 januárjában átkutatják a kollégiumot 17:58 később behívják a rendőrségre, majd elviszik, de végül hazaengedik 22:02 odaköltöznek a szüleikhez, ekkor kéri az áthelyezését Balatonfűzfőre, az ottani szakmunkásképző kollégiumába 25:01 mesél a kollégiumban töltött időkről, és a munkáról, a kollégiumban szigorú rendszer volt, központosított rendelkezésekkel

Az interjúalany beszél a háború alatti élelmiszercsempészetről (0:22), a második világháborúval kapcsolatos emlékeiről (8:24), a soproni bombázásokról (11:19), a szovjet megszállásról, és arról, hogy a szovjet katonák hungaristának nézték a bátyját (16:04). Mesél a ’40-es évek elején bevezetett jegyrendszerről (18:35), tanulmányairól (20:37), a kórházak és a szerzetesrendek államosításáról (24:16), a katonaságról (29:12), a németek kitelepítéséről (31:59), arról, hogy a családból kitelepítettekkel milyen volt a kapcsolat (35:39), a nyugati rokonokkal való 1963-as találkozásról (37:13).

Az interjúalany beszél II. világháborúról, a szerencséről, hogy tágabb családjából sem halt meg senki, az orosz katonák beszállásolásáról, és arról, hogy gyermekként összebarátkozott a beszállásolt orosz hadnaggyal, aki elmesélte, hogy már az egész családja meghalt (0:20). Édesapja katonai szolgálatáról is szól, valamint arról, hogy őt a német katonák fosztották ki. A család közben Székesfehérvárról Lespsényre ment (3:52). Szól arról, hogy gyermekként hogyan nézték a két hadsereg tűzharcát (11:12). Szól arról, hogy 1956-ban disszidálni szeretett volna néhány barátja, meg is beszéltek egy hajnali találkozót, de szerencsére visszatartották a többieket a szüleik. Az is felmerült, hogy a Velencei-tó jegén szöknek át, miután bezárult a határ, de végül nem próbálták meg (12:28). Amikor 56-ban mentek át az oroszok a városon, belelőttek a tömegbe, az egyik barátjának át is ment egy golyó a lábán (16:15). Beszél arról, hogy miként találták egyik nap üresen a műhelyt és a kollégiumot, majd csatlakoztak a tüntetésekhez a városban (20:28). Szól a tüntetések lefolyásáról, arról, milyen beszédeket tartott két egyetemista fiú (24:10). Végül november 4-éről és az először elrontott emléktábláról szól (27:25).