Az interjúalany először édesapja katonai pályájáról, a Don-kanyarról, elfogatásáról és szabadulásáról (1:00). Beszámol édesapja többszöri sebesüléseiről, valamint arról, hogy Berlinben amerikai hadifogságba esett, de hazaengedték, mert nem találták semmiben vétkesnek (4:04). Szól a háború utáni évekről, arról, hogyan fosztotta meg az Alkotmány édesapját a diplomájától, hogyan kellett suszterként elhelyezkedni, s ez miként tette tönkre az életét (6:12). Szól az 1956-os forradalom eseményeiről, arról, hogyan akartak először csatlakozni, majd arról, miként beszélte le apja a helyieket, hogy oroszokra támadjanak (10:20). Az interjúalany rátér saját osztályidegen származására és oktatására (15:50). Szól a katonai főiskoláról, a hadsereg hatalmi viszonyairól, és arról, hogy végül mégis sikerült feljebb jutnia a ranglétrán a származása ellenére is (18:26). Szól arról, miként helyezték Salgótarjánba politikai célzattal, valamint azt, hogy egy orvosi vizsgálat ürügyén hogyan tartották hetekig gyakorlatilag fogva az 1980-as években (30:00). A hadsereg és az ország kommunista irányításának tragédiáját is elemzi (37:50). Végül visszatér saját második világháborús élményeire, valamint szól a környező országok katonáival való kapcsolatról, a prágai tavasz eseményeit is érintve (45:00).

dr. Pavlovits Miklós 1910-ben született. Tüzér főhadnagyként részt vett az első- és második bécsi döntést követő területvisszacsatolásokban. Budapest ostromát (10:30) a Központi Pénzintézet légópincéjében vészelte át családjával. Beszél arról, miként rabolta ki a pénzintézetet a szovjet hadsereg (21:19). A második világháború után - többek között - a külkereskedelmi minisztérium alkalmazásában állt. Beszélt a Rákosi-rendszer kiépüléséről és a társadalom terrorizálásáról (29:56).

Az interjúalany 1933-ban született Debrecenben. A Piarista Gimnáziumban kezdett el tanulni. Beszél az oktatás menetéről, színvonaláról. (04:20) 1943-ban érezték a diákok a háború közvetlen hatásait. 1944-ben a német megszállás még nem okozott nagy riadalmat, de a bombázások és a szovjet megszállók, már igen. (05:18) A gimnáziumban nem voltak jelei az antiszemitizmusnak, a diákok nem különböztették meg a zsidókat. (06:20) A háború után hamar, 1945 szeptemberére már újraindult az iskola. Jól működött 1948-as államosításáig. Részletesen beszél a gimnáziumról. (12:04) Az interjúalany cserkész volt. (13:50) Az államosítás előtt 1-2 tantárgyat kivéve mindent papok oktattak, a légkör jó volt. Beszél a kollégiumi életről. A tandíj minimális volt és sokan ez alól is mentességet kaptak. (18:04) Elmondja, milyen közösségépítő tevékenységek voltak a gimnáziumban: énekkar, sport. A cserkészetet 1948-ban megszüntették. (19:30) Részletesen beszél a cserkészetről. (21:48) Beszél a Horthy-korszak és a koalíciós időszak alatti diákoknak szóló sajtótermékekről. (22:48) Elmondja, hogyan élte át a II. világháború alatti bombázásokat. (26:34) Összehasonlítja a német és orosz megszállást. Az orosz sokkal keményebb, embertelenebb volt, sokakat elhurcoltak. (32:12) Beszél a megszálló szovjetekkel kapcsolatos személyes rossz élményeiről: gyilkosságokról, rablásokról. (34:40) Az oroszokat először a piarista gimnáziumban helyezték el, majd családokhoz szállásolták be őket. Mindenhol hatalmas mocskot hagytak maguk után. (35:46) Beszél a romeltakarításról, az újjáépítésről. (38:20) Beszél az iskola 1948-as államosításáról. A gyerekeket meglepetésként érte iskolájuk megszüntetése. A piarista tanárokat kirúgták, helyükre több tudatlan rossz tanár is került. (43:42) Beszél a Rákosi-korszak iskolai besúgó rendszeréről. Osztálytársai között is volt egy "tégla". (42:46)