0:30 családi háttér 3:05 az édesapja harcolt az első világháborúban, fogságba is esett 4:30 a II. világháborúban már nem harcolt az édesapja, a zsidókat a lakásukban telepítették, ami gettó lett, és egy zsidó lakásba költöztették őket, a gettóban megpróbálta megkeresni a volt osztálytársait, ők nem élték túl a háborút 6:52 a német megszállás idején német katonák laktak a házukban, később oroszok is 9:03 Gyöngyös első bombázására emlékezik vissza, váratlanul érte őket, de az otthonuk környezetét nem érte találat 10:41 az orosz katonák november 19.-én jöttek be, két orosz katona meg akarta erőszakolni őt és a nővérét, de megmenekülnek, később házkutatást is tartottak, a katonák egy kisebb kórházat is berendeztek a házukban, a helyi doktornő a nővére kisfiát is kezelte 15:58 a front elvonulása utáni látvány félelmetes volt, döglött lovak és rombolás volt mindenhol 19:15 a férfiakat összeszedik munkára az orosz katonák, kisegítő munkára, ebédért cserébe, a háború után nagyon nehéz volt élelemhez jutni 22:58 az iskoláiról beszél, általános iskolába, majd polgári leányiskolába járt, később varrni tanult 25:09 a férje önkéntes katonaként a debreceni repülősökhöz vonult be, egy sebesülés miatt végül irodai honvéd lesz, később amerikai fogságba kerül 30:00 kezdetben 12 évig egy szobakonyhás lakásban éltek, de később, amikor a bányánál dolgoztak, akkor egy jobb lakást kaptak 32:05 varrodai munkát végzett a házasságuk után, eleinte otthon, később a ruhaipari szövetkezetben 33:58 az 56-os eseményekre emlékezik vissza, látott könyvégetést is, de ennél komolyabb harcokat nem említ, a forradalom előtti és utáni idők nem különböztek az életminőség szempontjából 36:29 két fizetésből lehetett csak kijönni, a férje plusz munkákat is vállalt, 1972-ben tudták megvenni az első autójukat, az üdüléseket beutalókkal oldották meg

0:00 Budapesten született, fiatalabb éveiben versenyszerűen sportolt, és modellezett, édesapja fodrászmester volt, édesanyja pedig házmester 2:44 a ferencvárosi pályaudvar bombázásánál érték az első bombák, mesél az oroszok bejöveteléről, a fiatal nőket elvitték 6:12 a háború után az oroszok kényszer-lakásfoglalásokat csináltak, a nagyobb lakásokba beköltöznek az orosz katonák 8:36 a háború alatt, és háború után a felhalmozott élelmet fogyasztották, pl. lencsét, babot, krumplit, később pedig cserével keresték meg az élelmet, a háború után pedig nyulakat tenyésztettek, és azokat ették, a jegyrendszer miatt az élelmezés akadozott 10:24 a zsidóüldözések során édesapjának sok vendégét elvitték, de mindenki vissza tudott jönni 12:24 édesapja fodrászüzletében megfordultak mind a németek, mind az oroszok 17:20 visszaemlékezik a háború utáni évekre, különösen az éhínségre és az államosításokra, a családjában történt B-listázásra, a békekölcsönre 24:45 a munkásoknak túlzott normákat írtak elő, így zsigerelték ki az embereket, nem lehetett pl. kapni zsírt, az életkörülmények, és a politikai berendezkedés váltotta ki 1956-ot 28:35 1956 októberében katona volt, de az alakulat feloszlott, Gyálra ment, ahol a rendfenntartás végett megalakították a nemzetőrséget, pár nappal később tér haza, látta az Üllői úton lévő holttesteket 31:00 Maléter Pált nem szereti, mert katonaként lövetett a tömegbe 32:30 1956. okt. 6.-án sebesült meg, de addigra az erős aknatűz, és a légi bombázás megtörte az ellenállást, mesél a Corvin közi eseményekről 36:33 a forradalom valóságos mészárlás volt a túlerő miatt, az ellenállást mutató helyeket szétlőtték, később a hatvanas években az épületek árkádosítása is azért történt, hogy ne legyen ott ellenállás 38:15 őt is elkapják, a karácsonyt és az újévet is börtönben töltötte, 1963-ban szabadult amnesztiával

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, családjáról, munkás szüleiről (0:12), majd rátér arra, hogy gyerekként milyen játékokat játszottak, hol aludtak (5:00). Beszél az ünnepekről, a karácsony megünnepléséről (8:20). Szól II. világháborús emlékeiről, a bombázásokról, valamint arról, hogy kiszedették a fülbevalókat a lányok füléből, nehogy a szovjetek kitépjék (10:57). Szól a svábok kitelepítéséről Solymárról. A listáról az utosló pillanatban vették le őket, mert édesapja foglalkozására szükség volt, de sok rokonukat kitelepítették (13:18). Szól arról, hogy sokan elásták az értékeiket abban a reményben, hogy még visszatérhetnek. Szól az első és második transzportról, valamint arról, hogy Karlsruhe környékén barakkokban szállásolták el a kitelepítetteket (17:00). Egyik kitelepített sógora 1954-ben egy felhívás hatására Ausztráliába települt, ahonnan még ma is levelezik a két család (21:00). Megemlíti az 56-os forradalmat (22:48), majd rátér arra, hogy a kitelepítés után nem volt tanítás sokáig, ő pedig dolgozni kezdett. Először az óvodában segített be, majd kitanulta az esztergályos szakmát (23:40). Később irodai munkára került, békekölcsönt kellett váltania, majd végül a faiparban kezdett dolgozni. Itt ismerte meg a férjét is, aki később iparengedélyt váltott ki (27:10). Arról is szól, hogy sokan félelemből magyarosították a nevüket (31:50). Végül a Kádár-korszak jobb életkörülményeiről szól, a rengeteg munkáról, ami az ország újjáépítéséhez kellett. A fejlődést jól jelzi, hogy nem kellett annyi gyermekkoporsót készíteni, mert a gyermekhalandóság nagyban csökkent. Szól arról is, hogyan élénkült meg a németországi rokonokkal való kapcsolattartás 1956 után (32:30).