Iskolák - 01:25, Katonaság - 03:35, Vasúti szolgálatok 05:20, front, rádiós kiképzés - 5:30-13:23, Kórházi körülmények 13:25-14:50, Háborús újítások 14:00-20:22, Felszerelés, ellátás, gyakorlatozás 20:30-24:48, Háborús hétköznapok 25:16-31:33, Kapcsolattartás a családdal 32:00-33:34

Az interjúalany 1924-ben született Debrecenben. Jómódú családba született, így a kommunista hatalomárvétel után osztályidegennek nyilvánították, fia ezért nem mehetett egyetemre. Visszaemlékezik diákéveire, a középiskolát is elvégezte. A gazdasági világválság az interjúalany családjának anyagi helyzetére is rossz hatással volt. Földön dolgozó munkásaikat csak nehezen tudták kifizetni. (05:20) Beszél a II. világháborúról. A német megszállás után lett különösen nehéz a helyzet a rekvirálások miatt. A szükséges árucikkeket csak feketén lehetett beszerezni. Az iparban dolgozott, jól keresett, de nem tudta elkölteni. (08:24) 1944. március 19-e után bezárták az iskolákat, színházakat. Utána elkezdődtek a bombázások. A légiriadók idegileg is kikészítették a lakosokat. Rengeteg vasúti szerelvény érkezett a keleti frontról sebesültekkel megrakva. Megemlíti az 1944. október 15-i Horthy rádióbeszédet, de tévesen emlékszik annak tartalmára, nem a leventéket hívták be szolgálatra, hanem ekkor zajlott a kiugrási kísérlet. (13:04) Elmondja, hogyan sikerült az oroszoknak sokszori próbálkozásra megszállniuk Debrecent. A szovjet katonák többsége részeg volt és sok volt közöttük az ázsiai. Sok nőt megerőszakoltak, még az idősebbek közül is. Beszél arról, hogy a bombázások következtében melyik épületek semmisültek meg. A lakosoknak sokszor egész nap az óvóhelyen kellett tartózkodniUK, számos esetben a katonák tisztították meg a kijáratokat a törmelékektől. (33:30) A lakosok nagy része a Dunántúlra próbált menekülni, akár gyalog is, mert féltek a bombázásoktól és remélték, hogy a Vörös Hadsereg megáll a Tiszánál vagy a Dunánál. Az orosz bombák kisebbek, de hangosbbak voltak, mint az amerikaiak. (35:06) Debrecen ostroma 1944 szeptemberében kezdődött. Amikor a németek már tudták, hogy nem tarthatják tovább a várost, felgyújtották az élelmiszerkészletek nagy részét, nehogy az oroszok megkaparintsák, de ezzel a civil lakosságot hozták még rosszabb helyzetbe. (36:10) A háború után nem rendeződtek a viszonyok. A jegyrendszer miatt a lakosság nyomorgott. Sokakat internáltak, a "csőcselék" elvette a tehetősebektől a lakásukat, vagyonukat. (39:02) Mivel az interjúalany családja a jómódúak közé tartozott, féltek, hogy őket is internálják, de végül szerencsésen megúszták. Elmondja, hogy a család barátaitól informálódtak a Hortobágyra internáltak helyzetéről. A család nehéz helyzetbe került azért is, mivel az egyik rokon nyugatra disszidált. Szinte senkit sem vettek fel az egyetemre, jó munkahelyekre "osztályidegenség" miatt. (45:18)

Az interjúalany beszél családjáról, piarista oktatásáról, magyartanárának, Bulányi Györgynek a hatásáról (0:05), majd rátér arra, hogy a piarista szellemet közvetítette az iskola, de mindenkinek meg kompromisszumra kellett jutnia a kommunista rendszerrel (4:55). Szól II. világháborús emlékekről, a bombázásokról, egy osztálytársa haláláról és temetéséről (9:45), valamint a zsidóüldözésről (13:03). Szól érettségi vizsgájáról (14:48), egyetemi felvételijéről és az egyetemi tanszabadság akkori magasabb fokáról (15:40). Szól arról, hogy miként került végül fizikus szakra (17:20), és arról, hogyan kezdett az egyetemen feladatokat vállalni (19:45). Szól arról, hogyan ütközött a kommunista rendszerbe az egyetemen: egy munkás barátjához intézett félreértett viccből botrány lett, egy társának pedig azt tanácsolta a tanulmányi osztály, hogy ne egy évfolyamtársat, inkább egy munkáslányt vegyen el (22:00). Elmondja, hogy a katolikus egyház akkoriban közeledni akart a munkássághoz, de későbbi felesége lelkiismeretvizsgálati papírját átkutatták és felreértették, így abból is botrány lett (24:20). Szól arról, hogyan döbbent rá arra, hogy 1948 után már csak "csendben" lehetett tanulni az egyetemen (26:00), valamint szól Sántha Kálmán munkásságáról és rendszerellenességéről (28:58). Beszél arról, hogy először rezignáltan, majd lelkesen fogadta 1956-ot (32:50). Végül szól a Rákosi-rendszer és a Kádár-korszak különbségeiről (34:42) és későbbi kutatói tevékenységéről (36:08).