Az interjúalany beszél fiatalkoráról, arról, hogy hogyan nehezítette meg számára a pályaválasztást kulák származása, és ennek következtében hogyan lett kéményseprő. Beszél a kéményseprő munka jellegéről, változásairól és hogy hogyan vált végül magánvállalkozóvá. Beszámol egy 1956-os eseményekkel kapcsolatos élményéről is, illetve kifejti a rendszerváltoztatással kapcsolatos nézeteit. 1:05--szülők, foglalkozásuk, származás 1:56--családtagok részvétele a II. világháborúban 2:30--milyen nehézségekkel kellett szembenézniük, mint kulákoknak az államosítások után, miért zárják börtönbe az apját, és hogyan kap Nagy Imre alatt amnesztiát 4:17--általános iskolás évei, a hittanoktatás betiltása 6:45--milyen nehézségekkel kellett kulák gyerekként a továbbtanulás terén szembenéznie, hogyan kezd dolgozni, hogyan lesz kéményseprő 11:16--a testvérei szakmái 12:48--a kéményseprő munka bemutatása (munkaidő, munkaeszközök, munkabér stb.) 24:30--hogyan lesz vállalkozó, miért hagyja abba 25:30--külföldi utak (például szakmai továbbképzésre), az innen hazahozott tárgyak 30:00--részvétele a helyi 1956-os eseményekben 30:40--mi a véleménye a rendszerváltoztatásról 33:00--virágkötő szakma a második világháborúban, illetve manapság 36:40--családi dolgok, mindennapok

A riportalany debreceni kereskedőcsalád leszármazottja, akinek családja 1944-ben költözött át Pécsre. Szól arról, hogy édesapja három évig volt hadifogságban (3:00-ig). Elmeséli, hogy a háború után Pécs csaknem összes általános iskolájában tanult (7:18-ig). Meghatározó élmény volt számára, hogy iskolás korában több pécsi képzőművész tanította (10:53-ig). Mesél katonai szolgálatáról, elmondja, hogy katonaévei alatt lehetősége volt képzőművészettel foglalkoznia (17:32-ig). A pécsi Művészeti Szakközépiskolába Bizse János hívta tanítani 1962-ben. Elmondja, hogy milyen okai voltak az iskola létrehozásának (21:18-ig). Felidézi milyen volt a helyi képzőművészeti élet az 1960-as években, milyen lehetőségei voltak a kor alkotóinak (25:18-ig). Beszél a korszak morális problémáiról (35:50-ig). Szól a Pécsett kibontakozó szellemi pezsgésről. Elsőként a Pécsi Nemzeti Színházban Németh Antal és Eck Imre irányításával megvalósult törekvésekről beszél (39:38-ig), majd szól a Bóbita Bábszínház jelentőségéről (44:11-ig). Mesél a Bécsy Tamás vezetésével meginduló amatőr színházi életről (45:48-ig). Elmondja, hogy a helyi politikai elit támogatta a művészek törekvéseit, mert büszke volt ezekre (52:02-ig). Végezetül szól a Villányi Művésztelep megalakulásáról (56:50-ig).

Az interjúalany beszél Gyömrőn betöltött szerepéről, majd arról, hogy a család Jugoszláviából Szlovákiába került (01:09), apja molnár volt, így igen gyakran költöztek. Közvetlen élményei vannak a II. világháborúról, a német majd szovjet katonák beszállásolásról. Egy alkalommal majdnem lelőtte egy orosz katona, mivel kislányként felmondta az oroszoktól tanult káromkodást (03:11). A háború után Sátoraljaújhely érintésével, a határon átszökve kerültek Magyarországra, Budapestre. (06:23). Szegedre költöztek, ahol meglepődtek a Csehszlovákiához képest sokkal rosszabb életkörülményeken, az áruk hiányán. Elmeséli édesapja kálváriáját, az államosításokat a rendszer kiépülése éveiben (06:43, 08:23). Apja többször összeütközésbe került az államhatalommal: a rokonokat is kitelepítették, apját Szegeden és Sopronkőhidán is bebörtönözték különféle ürüggyel (08:23, 09:55, 10:13, 10:38). Az eleven, élénk kislány örömmel vett részt az iskolai kulturális, tanulmányi és ifjúsági-mozgalmi életében is (11:48, 12:38). A család Dombóvárra került. Itt élte meg 1956-ot is, amikor a város is megmozdult, tüntetések, szervezkedések, élelmiszer szállítása Pestre (15:09, 17:27). Gyömrőre került a család, amelyet nagyon megszerettek, s később elváló édesanyja sem hagyott már el. Az egri tanárképző helyett dolgoznia kellett. (19:00). Előbb az Aszfaltútépítő Vállalatnál, a 31-es út építésének kivitelezésekor, majd az 1960-as népszámlálás révén a KSH-nál is (19:55, 20:40). Ekkor került kapcsolatba határon túli rokonaival, ám kiutazni nem engedték, sőt később, útlevelét is bevonták, disszidálási szándékkal gyanúsítva meg (23:47, 26:25). 18 évig lakott albérletben, lakást nem sikerült vennie, életét állandóan a munka és gyermeknevelés kötötte le. Maszek zöldséges lett (27:48), az ÁFÉSZ-nál árubeszerző, árufuvarozó, majd zöldégértékesítéssel foglalkozott. Hosszasan kitér a munka jellegére, a mindennapi küzdelemre, az állami szektor és a maszek "vállalkozó" világ ellentmondásos, előítéletektől sem mentes, küzdelmes, gyötrelmes mindennapjaira (30:25, 31:47, 36:33). Szerinte mégis megérte: habitusa, személyisége a dolgos, állandóan küzdő és talpraálló, megújuló és újítani képes, vállalkozó kedvű és szellemiségű emberéé (41:46).