Az interjúalany beszél a pályaválasztásról, tanulmányairól (0:44), letartóztatásáról (6:56), az Andrássy út 60. celláiról, a foglyokkal való bánásmódról (11:07), Kistarcsára történő internálásáról (16:30), az itt működő „teológiai főiskoláról”, és a táborbeli mindennapokról (24:53). Beszámol arról, hogy azért nem szabadult, mert a beszervezési ajánlatot visszautasította (32:03), szabadulásáról (35:32). Mesél öccséről, Brusznyai Árpádról, annak tanítási módszereiről (36:00), az 1956-os forradalomban játszott szerepéről, elítéléséről, Pap János Kádár Jánoshoz intézett kérvényéről, melyben kérte, ítéljék halálra Brusznyait (39:43).

A Magas Tátrában született, gyermekkora szép volt, tanulni nagyon szeretett. Erről beszél(0:35). 1944 augusztusáig nem nagyon éreztek semmit a háborúból. A Szepességben élő németek nem tettek egymás között különbséget, emiatt "cipszernek" nevezték ki magukat. Az interjúalany a cipszerségről mesél(2:36). A szepességiek Trianon után Csehszlovákiához került, a (cseh)szlovák mindennapokat ismerhetjük meg. Elemeséli, hogyan települtek át a helyi magyarok nagyrésze Magyarországra(5:55).A második világháború után sokkal nehezebb volt megmaradni magyarnak, mint az első világháború után. Az interjúalany a lakosságcserékről és a deportálásokról mesél - személyes élményei alapján(8:21). A családja 1945 januárjában kerültek Drezdába és környékére. Az interjúalany a drezdai életről és körülményeiről beszél(11:04).Elérkezett 1945 január 13.-a (a drezdai bombázás napja), ezt a napot és magát a bombázás menetét meséli el a lehető legnagyobb részletességgel(12:08). A bombázás után továbbáltak és egy kisvárosban kaptak szállást, az interjúalany ott be is írtakozott egy gimnáziumba. A család örült, hogy véget ért a háború, de koldusszegények lettek(26:00).Édesapját elfogta a honvágy, haza szeretett volna menni(27:39).Az interjúalany a hazakerülésükkel kapcsoltaban Németország felosztásáról, "hadifogságról" is beszél. Egy civil fogolytáborba került, ezt a frankfurti tábort is bemutatja(28:24). Majd bevagonírozták őket és egy Ausztrián, Magyarországon át Romániába tartó vonatra tették fel őket. Az utazást részletesen elmeséli(30:46).Komáromnál kiszálltak a vonatból, és a komáromi börtönbe kerültek, itt kivizsgálták őket és tovább szállították a családot Budapestre(32:32).1945 augusztusában Miskolcra érkeztek, itt egy lakást kaptak. Az interjúalany elmeséli a kezdeti időket, amikor még óriási nehézséget jelentett, hogy nem tudott magyarul(33:44). Az interjúalanyt már ekkor megkülönböztetés érte származása miatt, de nem törte meg, sőt megerősítette. Kitűnővel érettsigezett és egy idegennyelvű fősikolán tanult tovább(36:33).Kuszmann Károlyné végül pedig arról beszél, hogyan dolgozta fel ezt a rengeteg sérelmet, borzalmas élményt(37:21).

Az interjúalany Erdélyben élte meg az I. világháborút majd a terület Romániához csatolását, a magyar iskolarendszer megszüntetését (0:05). Beszél arról, miként költözött Szegedre majd élte át a front átvonulását Budapesten (08:50), illetve miként szállták meg Magyarországot a szovjetek (21:00). Beszél továbbá arról, hogyan szervezték meg az életet a háború után, hogyan próbálták meg átvenni a közigazgatást a kommunisták (23:26). Hangsúlyosan szól az 1950-es évekről, a diktatúra kiépüléséről, férje recski internálásáról és következményeiről (27:53), majd saját munkájáról és az oktatás jellegéről beszél (36:42).