Az interjúalany beszél születéséről, és arról, hogy gyermekkorában nagy beteg lett a mandulájával (0:00). Beszél sommás szüleiről, arról, hogy nagyapja nem szerette az urakat, és megütötte az intézőt, valamint arról, hogy miként kísérték el a szüleiket (1:35). Szól arról, hogy nagyon beteg lett a lába és mankóval kellett járnia (7:35). Egyik nap egy mellette elhaladó úri kocsin ülőket leköpött, mire az úr felvette és elküldte kórházba (10:00). A kórházban hárman aludtak egy ágyban, de gyorsan megműtötték (13:05). Szól a háború utáni jegyrendszerről, és arról, hogy lányok hajsütését vállalta piszkavassal, hogy pénzt keressen (16:52). Beszél a megszállásról, arról, hogy akkoriban gomba helyettesítette a húst, az intelligens német katonákról és az erőszakoskodó oroszokról, valamint az ukránokról. Az oroszok elől két másik lánnyal egy hordóban bújtak el (19:34). Szól arról, hogy a háború után a nincsteleneket ki akarták telepíteni a svábok helyére a Dunántúlra, ami nem nagyon tetszett a családnak, de belekényszerültek. Nagyon szomorú volt, ahogy még egy ideig ott laktak velük együtt azok, akiket kitelepítettek. De öt évvel később mindenki vissza tudott költözni a saját lakásába. Csendőr nagybátyjáról is beszél, aki bújkált a háború utáni időkben (23:57). Végül oktatásáról, művelődéséről szól, arról, hogy a párttitkár is örült annak, mennyire jól tudja az oroszt, valamint férjével való megismerkedéséről szól (31:48).

Az interjúalany beszél katonai élményeiről a II. világháborúban (0:32), román fogsásba eséséről 1944 végén, fogsága körülményeiről (3:07), az iparosok Szovjetunióba szállításáról (9:52), és arról, hogy 1945-ben belépett az újjáalakuló hadseregbe (11:12), németek elleni bevetésükről, melyet az hiúsított meg, hogy véget ért a háború (14:20). Mesél arról, hogy még a háború alatt ukrán hentesek az elhullott katonákból csináltak kolbászt (19:07), egy partizánokkal kapcsolatos emlékéről (21:15), arról, hogy milyen élményei voltak a fronton (26:41), arról, hogy mit ettek (36:50), valamint kitüntetésükről (39:17). Ismét beszél a háború után újjászervezett hadseregben való részvételéről (39:45).

Az interjúalany beszél családjáról, fiatalkoráról, röviden szólva arról, hogyan disszidált és került végül az amerikai hadseregbe, és megemlíti oktatását is (0:13). Szól második világháborús emlékeiről, a Felvidék akkori életéről (7:54), majd visszatér arra, milyen érzés volt az ottani magyaroknak, mikor visszacsatolták a területet (12:45). Szól arról, hogyan bántak velük a szlovákok a háború után (5:52), és hogy miért emiatt hogyan disszidált Csehszlovákiából, hogyan került gyűjtőtáborba Jugoszláviában (16:14), és végül került az amerikai hadseregbe (17:16). Mikor dél-karolinai kiképzése befejeződött, tolmácsként hónapokig az 1956 novemberében érkező magyar emigránsokkal foglalkozott (18:30). Szól arról, miként zárult ez a program (24:48), valamint arról, hogy mit hallottak Amerikában az 1956-os forradalomról (25:40). Beszél arról, hogy hol szolgált az amerikai hadseregben (26:02), valamint a koreai háborúról (27:45). Szól arról is, hogyan fogadták, mikor haza akart települni, és milyen nehézségekbe ütközött a letelepedése (29:20), valamint a Magyarország és Amerika közötti különbségekről, és arról, milyen feszültség volt a korábban és később érkezett amerikai magyarok között (34:50).