Az interjúalany beszél a családjáról, magáról (0:18), tanulmányairól (2:45), a katonaságról (4:32), a második világháború alatti katonai szolgálatról, az újvidéki bombázásokról, az első bevetéséről az oroszok ellen, arról, hogy Szálasira is fel kellett esküdni (9:58), a hadifogságról (12:47), Szovjetunióba hurcolásáról és lágerbeli emlékeiről (20:16), végül hazatéréséről (25:52).

Az interjúalany beszél családjáról, gyermekkoráról, arról, hogy az iskolába csak 5. osztályig tudott járni (0:25). Szól arról, hogy 13 éves korától Budapesten dolgozott, befejezte az iskolát és többféle szakképzést végzett (1:40). Szól családja lakhatási helyzetéről, arról, hogy édesapja hogyan épített házat a cigánysoron, majd hogyan kerültek tanácsi lakásba. Szülei, nagyszülei foglalkozásáról is szól (4:35). Beszél a cigányok hagyományos életéről (7:07), majd a kommunista nevelésről (8:18). Szól a rendszerváltoztatásról, amiről már előbb tudott a többieknél, mivel munkásőrként be kellett szolgáltatni a fegyverét (9:20). Szól a diszkriminációról, és arról, hogy a Kádár-korszak foglalkoztatáspolitikája jót tett a cigányságnak. Arról is szól, hogy a KMK megszüntetése, valamint a TSZ-ek felosztása súlyos hiba volt (11:10). Beszél katonai szolgálatáról, amit már kétgyermekes családapaként kezdett meg, és kezdetben nehezen viselt: nem engedték haza hosszú haja miatt, megszökött, de nem vették észre. Mikor egy tiszt meglátogatta a családját, majd kapott már eltávozást, megkedvelte a katonaságot, és nagyon jól végezte a dolgát (13:30). Külön szól a honvédségnél tapasztalt fegyelemről, szabványosításról, pl. a hajviseletben is (18:25). Beszél a munkásőrségről, feladatairól, valamint arról, hogy Horn Gyula eskette fel. Az eskü fontosságát is hangsúlyozza (20:08). Elemzi a cigánytelepek felszámolásának és a cigányság széttelepítésének politikáját, ami az integrációra irányult (22:52). Üzen a mai cigány fiatalságnak (25:10), illetve szól arról, miként szűnt meg párttagsága és a munkásőrség a rendszerváltoztatással (27:50).

Az interjúalany szól gyermekkoráról, édesapja cséplőgépének államosításáról, és arról, hogy korán hozzá kellett szoknia a házi és a kemény munkához is, mert édesapja 1942-ben kiment a frontra (0:20). Szól arról, hogy könyvelői vizsgát tett és a szövetkezetben kezdett dolgozni. Ekkoriban folytak az internálások, ő éppen lekerült a listáról, de rokonait elvitték. A trafikban gyorsan vásárolt nekik cigarettát meg ételt és beadta a vasúti kocsi résein (6:30). Két ávós lerángatta a vonatról, megfenyegették és megjegyezték a nevét. Ezután folyamatosan figyelték és nem hagyták elhelyezkedni. Sőt, a kommunista pártbizottság még bálozás során is nyilvánosan elhagyatta velük a termet (9:08). Szól további elhelyezkedési kísérleteiről, ám egy hónap után a helyi pártbizottság utasítására mindenhonnan kitették (11:20). Levelet írt az országos pártközpontba, akik a megyei pártbizottságot küldték ki kivizsgálni az esetet, de a helyiek nem engedték kiszállni a megyei pártbizottságot és eltussolták az ügyet. Több mint tíz évig nem dolgozhatott, 1952-tól 1963-ig (14:00). Szól családalapításáról is, a lakáshelyzetről, és arról, hogy még az 1960-as években is tulajdonképpen éheztek (20:48). Rátér világháborús emlékeire, arra, hogy kapott repesztalálatot a házuk, illetve arra, hogy az óvóhelyen a német katonák nyugtató gyógyszert osztottak. Később az orosz katonák nagyon megverték a falu orosz tolmácsát, aki egy I. világháborúból itt maradt orosz bácsi volt, akin számonkérték, hogy miért nem tért vissza a Szovjetunióba (24:35). Rátér az orosz katonák értékelésére, az erőszakoskodó, barbár kozákok és a civilizált tisztek közötti különbségre (35:00).