Az interjúalany beszél családjáról (0:0) a cigányokat ért atrocitásokról a II. világháború alatt, elmondja, hogy nagyanyjáékat hogyan figyelmeztették a csendőrök, hogy meneküljenek (1:50). Szól arról, hogy később hogyan tudták megvenni a házukat (5:30). Beszél dédanyjáról és arról, milyen volt a cigány-magyar együttélés a Horthy-korszakban (6:08). Szól a cigányság szerepéről 1956-ban (8:54), valamint dunapataji gyermekkoráról (11:00). Beszél a Kádár-korszak foglalkoztatás-politikájáról, a cigányság integrációjáról, valamint arról, hogy vetett ennek véget a rendszerváltoztatás (12:26). Beszél a rendszerváltoztatás nagy várakozásairól és csalódásairól, a vagyon elprivatizálásáról, a zöldbárókról (16:00). Elmeséli, hogy nem lépett be az MSZMP-be, belépett viszont a dunapataji újraalakuló FKGP-be, valamint azt, hogy miként került az önkormányzatba (18:45). Felháborodott a cigány önkormányzat kisstílű vitáin, ezért elindult a választáson. Később a Lungo Drom megyei elnöke lett (21:00).

Az interjúalany beszél arról, miként harcolt apja az I. világháborúban, s kényszerítették a Kommün katonái közé (02:00), majd rátér a két világháború közötti évek iskolarendszerének bemutatására (03:45). Saját taníttatásáról, a leventemozgalomról és a hittan oktatásáról is beszél (7:35). II. világháborús emlékeit hosszan feleleveníti, így a német hadseregnek végzett munkálatait (15:26) és a Magyarország szovjet megszállásáról való emlékeit (19:26). Szól továbbá az egyházi iskolák államosításáról (30:24), a mezőgazdaság átalakításáról (32:23), az 1956-os forradalomról (35:50). Végül a Kádár-korszakot (36:00) és a rendszerváltoztatást elemzi (38:42).

Eperjesi László édesapja harcolt a második világháborúban, már 1938-ban besorozták és csak 1946-ban tért haza (0:43). A háború alatt a Szmolenszk, Vityebszk és Kijev körüli harcokban is részt vett, majd szovjet hadifogságba esett(2:23). Az orosz télben olyan fagyási sérüléseket szenvedett, melyek utána minden télen kiújultak(2:49).A háború után a gyöngyösi légoltalmi parancsnokság parancsnoka lett, majd nyugdíjba vonulása után, 1962-ben meghalt (3:47). A gimnáziumi évek jól telteltek Eperjesi László számára, mert rengeteg sportolási lehetőséget és más diákprogramot biztosítottak(4:30). 1956-ban érettségizett(5:39). 1956-ban már egyetemista volt, a BME vegyészmérnöki szakára járt(7:02). Bár kaptak honvédelmi oktatást, tehát nem számítottak teljesen tapasztalatlannak, mégsem voltak képzett katonák(8:24). A többi műegyetemistával egyetemben részt vett Eperjes Károly is a felvonulásokon és az egyetemi nagygyűléseken(8:46). A Bem József térig tartó felvonuláson is jelen volt, ahol egyre népesebbé duzzadt a tiltakozó, és a lengyel eseményekkel szolidaritást vállaló tömeg(9:47). Innen az Országház elő vonultak, s a karhatalom azt remélte, hogy az éjszakai sötétség miatt(lekapcsolták a közvilágítást) a tömeg hazamegy, de azok csak maradtak és a meggyújtott röplapokkal világítottak(10:50). Ezek után diáktársaival visszatért az egyetemi kollégiumba, tehát nem volt ott a rádió ostromakor, de a lövöldözéseket hallotta, s a visszatérő diákoktól is értesült az eseményeket illetően(11:54). A forradalom és szabadságharc alatt végülis nemzetőr lett, eközben az egyetem gyakorlatilag nem működött(13:14). 1956. november 4.-én, a szovjet intervenció alatt a Hadtörténeti Múzeum körül őrszolgálatot látott el, így tökéletes rálátása volt a bevonuló orosz tanokokra(13:52).A harckocsik az Alkotás út felől jöttek és szinte minden lakóházba belelőttek egyet, hogy elrettentsék az ellenállókat(14:46).A BME-n egy honvédelmi ismeretk tanszék működött, ahol katonatisztek tanítottak és minden egyetemistának kötelező jelleggel el kellett végezni az ide tartozó tárgyakat(16:12). 1956 decemberében, a helyzet viszonylagos normalizálódása után a vizsgákat letette, emlékszik, hogy nagyon sok diáktársa elesett, vagy disszidált(17:45). Viszont Eperjesi László számára sohasem merült fel a disszidálás lehetősége(19:24). Eperjesi László volt cserkész és úttörő is, érezhető különbség volt a kettő között. Míg az előbbi egy őszinte, kötetlenebb, politikamentes szervezet volt, addig a másik egy diktatórikusabb, egy senki által nem kívánt nyűg(20:49). Harmadéves korában munkát vállalt, hogy fentartsa magát(24:07). Mint technikus a hatvani konzervgyárba került, s itt dolgozott csoportvezetőként(24:41). Mivel levelező tagozaton nem tudta folytatni vegyész tanulmányait, egy élelmiszeripari technikumba iratkozott be(25:06). Akkoriban csak a hatvani konzervgyárban 4000-en dolgoztak, ebbe nem számítva bele a bedolgozókat(26:38). A háború előtt télen cukorrépát, nyáron paradicsomsürítményt dolgoztak fel, ekkor vette fel az "Aranyfácán" védjegyet (27:59). Akkoriban 15 konzervgyár volt Magyarországon, ezek elég jó kapcsolatban álltak egymással, gyakran nyújtottak segítséget, akár technológiában, akár anyagiakban. A mezőgazdasági nyersanyagokon kívül, minden más alapanyagot külföldről kellett behozni ahhoz, hogy a gyártás zavartalanul működjön(30:12). Az "Aranyfácán" márkát a háború után államosították és a termelést megosztották főként a "Globus" márkával (32:04). A hatvani konzervgyár sok terméket termelt tőkés exportra, mert a szocialista táboron belül paradicsomot nem lehetett forgalmazni(37:26).Így nem volt kellő nyereség, a hatvani konzervgyár nehéz helyzetbe jutott.A hitelek emelkedtek, s a rendszerváltoztatás után a cég szinte fizetésképtelenné vált(39:45). 1987-ben a debreceni tartósítókombináttal egyesült, ami azért jót tett mind a két gyárnak. Ekkor lett Eperjesi László a hatvani konzervgyár igazgatója(40:57). A rendszer bukása előtt a hitelezés nagyon kedvező volt, alacsony kamattal, könnyen lehetett fejleszteni(43:16) De a rendszerváltoztatás után a nyereség sokkal kisebb volt a hiteleknél, fizetni szinte lehetetlen volt - ez volt a vég kezdete(45:00).