Az interjúalany beszél gyermekkoráról, családjáról, és a származás fontosságáról az 1950-es években (0:24). Beszél II. világháborús élményeiről, például arról, hogy erélyes édesanyja mindig képes volt kiparancsolni a randalírozó oroszokat, valamint arról, hogyan költöztek át Isaszegre, ahová szánnal húzták le a szülei (4:45). Szól arról, hogy nagyon félt az orosz katonáktól, ezért Isaszegen a baszállásolt orosz tiszt elől az asztal alá bújt (8:10). Édesapját is elvitték málenkij robotra, de megszökött (10:14). Beszél iskolás éveiről, arról, hogy Szabó Magda volt az osztályfőnöke, aki még délutánonként otthon is irodalmi szakköröket tartott (11:40). Szól arról, hogy az orosz nyelv elhanyagolását buta módon a rendszerrel való szembeszegülésnek tartotta (15:40), valamint arról, hogy hetente megalázóan kispadra ültették a rosszul viselkedő úttörőket (18:20). Beszél az 1956-os forradalommal kapcsolatos élményeiről, amit majdnem a Kilián-laktanyával egy vonalban lévő lakásukból nézhetett végig. Elmondja, hogyan lőtték agyon az egyik osztálytársát (24:15). Szól rokonairól, akik részt vettek a forradalomban, majd később disszidáltak (29:30) . Szól arról, hogy a kommunista rendszerben kezdetben nem volt magas beosztásban, így el tudta kerülni, hogy részt vegyen a nem kötelező eseményeken, később pedig már annyira nem is számított (33:00). Végül a rendszerváltoztatás csalódásairól szól, de arról is, hogy ugyanakkor hatalmas változásokat hozott (34:45).

Az interjúalany beszél családjáról (0:18), apja második világháborús élményeiről (2:45), tanulmányairól (4:40), a „diák munkatáborról” (9:09), a szovjet katonák fogadtatásáról (10:37). Mesél arról, hogy meglincseltek egy katonát, miután megerőszakolt egy nőt (14:54), az angol bombázásokról (15:35), a háború utáni jegyrendszerről (17:22), az egyházi iskolákkal kapcsolatos emlékeiről (19:32), végül arról, hogyan kényszerítették arra, hogy belépjen a kommunisták ifjúsági szervezetébe (21:33).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, iskoláiról (0:00), majd középiskolájáról (5:00). Szól arról, hogy édesapja tizenkétszer sebesült meg az I. világháborúban, vitézi földjét csak a többiek után volt hajlandó átvenni. Így 1944 végén kapta meg, de egy fél évvel később vissza is adta (7:12). Szól a román megszállásról, mikor tiszteket szállásoltak el a házukban (8:53). Beszél az Ébredés mozgalomról, amiben megújult az ő hite is (12:35). Elmeséli, hogyan kezdett érdeklődni a zene iránt, hogyan végzett teológiát és konzervatóriumot (14:50). Szól arról, hogy micsoda összetartás volt 1956-ban, és arról, hogy ő is eldöntötte, felmegy a fővárosba harcolni, ám akkor már a szovjet csapatok miatt nem lehetett (19:00). Beszámol arról, hogyan vertek agyon egy ávóst a bányászok Miskolc utcáin (24:00). Beszél az ÁVO működéséről, például arról, hogyan vertek meg egy papot, aki az önkéntes szövetkezetek létrehozására buzdított (25:20). Visszatér az Ébredés mozgalomra, angol-amerikai gyökereire és magyarországi jelentőségére (27:15). Végül arról szól, hogyan lett segédlelkész Miskolctapolcán, hogyan próbálta szervezni a közösségi életet, és miként helyezte át az Állami Egyházügyi Hivatal embere (31:52).