Interjú

Gyűjteményhez ad
TSZ
Vörös Hadsereg – Szovjet Hadsereg
Wehrmacht
Don-kanyar
munkaszolgálat
visszacsatolás
zsidóság
II. világháború
Horthy Miklós
át- és kitelepítések

Magyarban akartam élni

2633 megtekintés

Hossz: 00:36:00
Témakörök: kettős megszállás
Leírás: Az interjúalany 1914-ben született Hetényben. Szülei földművesek voltak. Egy testvére volt, aki elesett a II. világháborúban. 10 hektáros birtokon termesztettek, állatokat tartottak. Az interjúalany 8 osztályos elemi iskolát végzett. (02:20) Az I. bécsi döntéssel a falu visszakerült Magyarországhoz. Az interjúalany először csehszlovák katona volt, majd a bécsi döntés után a magyar hadseregbe került. 1942-től két évig szolgált a fronton utászként, 1 évet a Don-kanyarban. Beszél a vereség utáni embertelen körülmények közötti visszavonulásról. A százados segédje volt, így a tiszt segítségével hazatérhetett. (09:32) Részletesen beszél a Don-kanyar harcairól, a magyar katonák felszereléséről. (18:12) Beszél arról, milyen körülmények között voltak a zsidó munkaszolgálatosok a fronton. (19:42) Mivel a visszavonuláskor nagy volt a káosz, a menekülő katonákat sokszor a saját repülőik támadták meg. A halottakat csak tömegsírokba tudták eltemetni. (22:40) Beszél Magyarország szovjet megszállásáról. Több konfliktus is volt az orosz katonákkal, sok mindent elvettek a lakosságtól. (27:12) Beszél katonai szolgálatáról a csehszlovák hadseregben (még a II. világháború előtt). Megpróbált átszökni Magyarországra, de elfogták, kényszermunkára ítélték. (30:32) 1950-ben kezdték el szervezni a TSZ-t, többeket kényszerítettek a belépésre. (33:02) Beszél az áttelepítésekről. A magyaroknak sietve kellett elhagyniuk otthonaikat, helyükre önként jelentkező magyarországi szlovákok érkeztek. (35:38)
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • A magyar zsidóság sorsáról, beleértve az embermentést is
  • A Szovjetunióban folyó kényszermunkáról
  • Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (beleérve az egyházi ifjúsági szervezeteket, a nyilas pártot, a Volksbundot, az illegális kommunista mozgalmat és az ellenállást is)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A hatalomért folytatott politikai harcról és annak következményeiről
  • Az újjáépítésről és a földosztásról
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (pártok, egyházi szervezetek, szakszervezetek, népi kollégiumok, választások)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • A földosztás, majd az államosítások következményeiről
  • A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
  • A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
  • A diktatúra elnyomó apparátusával szembeni ellenállásról
  • Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Politika és egyház viszonyáról
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • A politikai vezetésben végrehajtott változásokról, ezek személyes életére gyakorolt hatásairól
  • A diktatúra módszereiben, az elnyomó apparátus tevékenységében tapasztalt változásokról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
  • A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
  • A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
  • A forradalom napjainak eseményeiről
  • A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
  • A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
  • A kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek tevékenységéről (karhatalom – pufajkások, Munkásőrség)
  • A kivándorlásról („disszidálásról”)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • A Kádár-korszak válságjelenségeiről
  • A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • A rendszerváltoztatás közvetlen és közvetett hatásairól
  • Ellenzéki mozgalmakról és tevékenységükről, a kibontakozó többpártrendszerről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Az egyház szerepéről, vallási életről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási élet újraéledéséről
Interjúalany neve: Csintalan István
Interjúalany lakhelye: Hetény
Interjúalany született: Hetény, 1914
Interjúalany foglalkozása: földműves
Felvétel időpontja: 2011. május 31.
Felvétel helyszíne: Pápa

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:44:52
Az interjúalany kitagadott apa gyermekeként született. Polgári iskoláját nem fejezi be, hogy ne legyen osztályidegen, és munkásként dolgozik. A világháború kapcsán beszél a zsidőüldözésről, az elgázosításról, az orosz katonák zaklatásairól, valamint a háború utáni munkanélküliségről, a munkaszerzés lehetőségeiről. Mesél az 1956-os makói eseményekkel kapcsolatos emlékeiről is. 0:11--születés, család, apja és bátyja halála; 6:17--iskolája, gyermekkora; 13:30--a makói zsidók és elszállításuk; 19:59--emlékei a II. világháborúról; 28:31--mit csináltak a háború után, milyen volt az újrakezdés; 31:55--az oroszok által bántalmazott lányok; 34:17--emlékei az 1956-os makói eseményekról; 41:44--mi változott a rendszerváltoztatás után az azelőtti időszakhoz képest, milyen volt a munka a Kádár-korszakban
Interjúalany: Frankó Istvánné
Felvétel időpontja: 2011. március 03.

Hossz: 00:46:00
Az interjúalany beszél családjáról (0:19) és diákéveiről (1:25). Rátér a II. világháborúra, Debrecen bombázására (6:48), arra, hogyan költöztek Budapestre, majd hogyan állt be katonának Németországba (9:31). Mesél arról, miként adták át a németek a parancsnokságot az angoloknak (15:32), miként kerültek az orosz hadsereg kezére (18:44), és a menetelés közben miként szökhetett volna meg (20:12). Beszél a vonatútról (21:51) és a megérkezésről Üzbegisztánba (25:22). Szól a táborról és a magyarok helyzetéről (27:20), majd arról, hogy a helyiek rokonként tekintettek a magyarokra (32:40). Végül hazajutásának körülményeit beszéli el (40:26).
Interjúalany: Szommer István
Felvétel időpontja: 2011. február 22.

Hossz: 00:46:00
Az interjúalany bemutatja gyerekkorát, családi hátterét (0:10), röviden megemlíti a német megszállást és következményeit(2:20), részletesen beszél a marosvásárhelyi hadapród iskolai évekről és a II. világháborús részvételéről (4:30). Rátér a háború utáni évekre, tanulmányai folytatására, a család sorsának alakulására (31:30), majd beszél az 1950-es évekről (38:30), végül az 1956-os forradalomról (39:20).
Interjúalany: Hadházy József
Felvétel időpontja: 2010. december 10.