Interjú

Gyűjteményhez ad
TSZ
beszolgáltatás
brigádmozgalom
kulák
kárpótlás
'50-es évek
beszolgáltatás
hadifogság
Kádár-korszak
'70-es évek
'40-es évek

Egy kulák gyermek élete

2819 megtekintés

Hossz: 00:39:00
Leírás: 0:00 családi háttér, gyermekkor, édesapja kerékgyártó, édesanyja viszont egy gazdagabb parasztcsalád gyermeke volt 2:04 édesapját behívták katonának, nem is volt otthon, amikor megszületett, és nem is jött haza a háborúból, ezért gyerekként besegítettek a mezőgazdasági munkába 6:04 a kulákoknak kötelező beszolgáltatások voltak, mindenből meghatározott mennyiséget kellett beadni, három tojás különbségért börtönbe akarták csukni az édesanyját 9:09 felidézi egyik vásári emlékét, majd a mezőgazdasági munkákról beszél 12:07 a családnak 60 hold földje volt, a beadások idején a birtok a sok munka mellett is el tudta tartani őket 15:20 a TSZ-be később nem akartak beállni, de addig beszélték rá az édesanyját, amíg be nem lépett, de a sok munka ellenére nem kapott megfelelő ellenértékű munkaegységet, így elment Miskolcra dolgozni 23:11 a helyi postán kezdett el dolgozni, de mellette a helyi TSZ-ben is dolgozott, majd a műanyag-feldolgozóban helyezkedett el 27:05 tagja volt a vállalati szocialista brigádnak, általában karitatív munkát végeztek, beszél a gyári munkáról 30:00 a munkahelye biztosítja neki az érettségizés lehetőségét 32:17 a család földjei maradtak a TSZ-ben, de a TSZ megszűnt, az állatokat levágták, a földek megműveletlenné lettek, volt kárpótlás, de csak a vagyonuk egy részéért, és nem pótolta a veszteségeiket 36:45 a rendszerváltoztatás után nem érzett elégtételt a kártérítések után, a Szovjetunióban meghalt édesapját sokáig kerestették
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • A magyar zsidóság sorsáról, beleértve az embermentést is
  • A Szovjetunióban folyó kényszermunkáról
  • Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (beleérve az egyházi ifjúsági szervezeteket, a nyilas pártot, a Volksbundot, az illegális kommunista mozgalmat és az ellenállást is)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A hatalomért folytatott politikai harcról és annak következményeiről
  • Az újjáépítésről és a földosztásról
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (pártok, egyházi szervezetek, szakszervezetek, népi kollégiumok, választások)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • A földosztás, majd az államosítások következményeiről
  • A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
  • A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
  • A diktatúra elnyomó apparátusával szembeni ellenállásról
  • Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Politika és egyház viszonyáról
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • A politikai vezetésben végrehajtott változásokról, ezek személyes életére gyakorolt hatásairól
  • A diktatúra módszereiben, az elnyomó apparátus tevékenységében tapasztalt változásokról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
  • A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
  • A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
  • A forradalom napjainak eseményeiről
  • A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
  • A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
  • A kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek tevékenységéről (karhatalom – pufajkások, Munkásőrség)
  • A kivándorlásról („disszidálásról”)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • A Kádár-korszak válságjelenségeiről
  • A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • A rendszerváltoztatás közvetlen és közvetett hatásairól
  • Ellenzéki mozgalmakról és tevékenységükről, a kibontakozó többpártrendszerről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Az egyház szerepéről, vallási életről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási élet újraéledéséről
Interjúalany neve: Barkai Barnabásné Szilágyi Erzsébet
Interjúalany lakhelye: Miskolc
Interjúalany született: Csenyéte, 1944
Interjúalany foglalkozása: nyugdíjas műanyagfeldolgozó
Felvétel időpontja: 2011. május 17.
Felvétel helyszíne: Miskolc
Interjút készítette: Földes Ferenc Gimnázium, Miskolc

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:38:00
0:00 családi háttér, először háztartásbeli volt, de férje leszázalékolása után 44 évesen elment dolgozni, édesapja gazdálkodó volt, édesanyja háztartásbeli 2:02 az iskolai évekről, gyermekkorról mesél, a fiúknak kötelező volt a leventemozgalom, a vallási életről, és a különböző tanórákról is beszél 9:44 az iskolaidőn kívül voltak önképzőkörök, ilyen volt pl. a Keresztény Ifjúsági Egyesület, voltak műsoros bálok, mesél a korabeli udvarlási szokásokról 16:34 a háborús időszak viszontagságairól beszél, a német katonák nem bántottak senkit, az oroszok elvitték az embereket, és elvitték a nőket is, az orosz katonák tetvesek és piszkosak voltak 21:39 csináltak egy „bunkert”, ahol az élelmiszert rejtették 22:47 mesél a bombázásokról, és a katonasorsot elszenvedő rokonokról 25:03 a háború után maradt a nehéz sors, a beadások elvitték a termés nagy részét, a háztáji bevezetése után lett könnyebb a dolguk 27:03 a TSZ-be történő belépésre emlékezik vissza, a belépő gazdálkodóknak nehéz volt lemondaniuk a vagyonukról, a TSZ is szegény volt, az első időkben nagyon nehéz volt a megélhetés 31:00 a szocialista brigád időszakára emlékezik vissza 35:00 a párttagságot sokan nem akarták, de sok munkahelyhez kötelező volt, az úttörők például nem nézték jó szemmel azt, amikor konfirmáltak
Interjúalany: B. Z.
Felvétel időpontja: 2010. november 03.

Hossz: 00:29:00
1923-ban született, gyermekkorát a tanyán élte meg. 10 testvére volt, az interjúalany volt a második szülött. Szülei földművesek voltak(0:17).A második világháború előtt jól éltek, de utána és alatta több gond lett(2:05).Az édesapja megjárta az első világháborút, orosz fogságba esett 7 évre. Onnan gyalog jött haza. Erről az időszakról hallhatunk különböző történeteket(3:30).Dobák Jánosné első osztályba 1927-ben került, tanulni nagyon szeretett, erről mesél (7:48).A második világháborúból (de szerintem az 1956-os forradalommal kapcsolatban) visszaemlékezik a szovjet benyomulásra és megszállásra(10:02).Visszaemlékszik a szovjet katonák fosztogatásaira, erőszakoskodásaira(12:08).Dobák Jánosnénak is bujkálnia kellett, mert az orosz katonák sokmindenkit megerőszakoltak volna. Az akkori helyzetről és saját élményeiről is hallhatunk történeteket(14:08).A háború végén a szovjetek igyekezték összevonni a katonákat, mert rengeteg panasz érkezett a nőkkel szembeni erőszakoskodások miatt. De valamikor a magyar férfiak is bosszút álltak a sérelmek miatt(19:38). A háború után laktanyák épültek a szovjet katonák számára - s az interjúalany felháborodva emlegette fel a 40 éves megszállást(21:04). A politikával nem foglalkozott, igyekezte túlélni a rendszert(23:13). 1946-ban férjhez ment, majd gyermeke született, de emelett kemény mezőgazdasági munkát végzett(23:54). Az interjúalany a Horthy korszak alatti szórakozási lehetőségekről számol be(24:34). Dobák Jánosné testvérei tanulmányairól, elhelyezkedéseiről és életútjairól mesél(26:04).Az általános iskolában korábban sokkal nagyobb volt a fegyelem, kevesebb tanár volt, más volt az egész oktatási rendszer. Ezt részletezi az interjúalany(28:05).
Interjúalany: Dobák Jánosné
Felvétel időpontja: 2011. február 18.

Hossz: 00:44:00
Az interjúalany beszél családjáról (0:50), tanulmányairól (3:04), a gazdasági világválság hatásairól a családra (5:56), a mezőgazdasági munkákról (6:50), a gimnáziumi évekről, a tanítóképzőről (7:42), arról, hogy az első bécsi döntéssel visszakerült a faluja (11:14), tanítói oklevele megszerzéséről, és az álláskeresésről (13:16), első katonai behívójáról, és a katonaságnál szerzett élményeiről (15:21), a galíciai frontról (19:13), hadifogság elől való meneküléséről (20:01), és arról, hogy menekülésük után elhelyezték őket egy dohánygyárban (23:08). Beszámol arról, hogy a környéken partizánveszély volt, és a dohánygyár igazgatója segített neki megmenekülni (24:07), menekülése utáni életéről Kassán (27:45), besorozásáról a csehszlovák hadseregbe (29:30), leszereléséről és hazajutásáról (37:40), testvérei második világháborús szerepéről (38:47), a magyar pedagógusok elbocsátásáról, a magyar iskolák bezárásáról (39:34), Magyarországra településéről (40:13), magyarországi munkájáról (41:31).
Interjúalany: Gergely Péter
Felvétel időpontja: 2011. április 06.