Interjú

Gyűjteményhez ad
kárpótlás
holokauszt
II. világháború
zsidóság
Izrael
párttagság
Németország
'50-es évek
hétköznapi kommunizmus
MDP
svábok
rendszerváltoztatás
oktatás
nyilasok
kommunista diktatúra
gettó
egyház

Interjú F. J.-val

3835 megtekintés

Hossz: 00:25:00
Témakörök: Mindennapi élet
Leírás: Az interjúalany beszél családja eredetéről, a névváltoztatásról, valamint arról, hogyan telepedtek le Újpesten, ahol édesapja kisiparos volt. Elmeséli, hogy nem nagyon találkozott antiszemitizmussal 1941 előtt, de megvonták tőle a tandíjmentességet a polgári iskolában, mert nem állt fel a himnusz éneklésénél. Szól arról, hogy a nyilasok kényszermunkára vitték egy laktanyába édesapját, majd arról, hogy őket csillagos házba zárták. Először romeltakarítási munkákban segíettek, hogy ne vigyék el őket, de mégis elvitték. Először a téglagyárban dolgoztak, majd Németországba vitték őket. A háború után nehezen kapták vissza lakásukat, mert már laktak benne. Szól arról, hogy milyen munkahelyeken kezdett dolgozni, és arról, hogy ott nem tapasztalt antiszemitizmust, sőt, egy nagyon kedves sváb lánnyal dolgozott együtt. Beszél arról is, hogy járt Izraelben, de nem akart ott letelepedni, de ha fiatalabb korában hallott volna a lehetőségről, lehet, hogy úgy döntött volna. Arról is beszél, hogy bár nem volt sok zsidó barátja, azt elképzelni se tudta volna, hogy keresztényhez menjen hozzá. Végül arról beszél, hogy a rendszerváltoztatás nem hozott különösebb változásokat az életében, és arról, hogy a magyar államtól életjáradékot kap, Németországtól pedig nyugdíjat.
Említett időszakok, témák
  • A két világháború közötti időszak (1918-1941)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A második világháború időszaka (1941-1945)
  • Magyarország német és szovjet megszállásáról
  • A magyar zsidóság sorsáról, beleértve az embermentést is
  • A Szovjetunióban folyó kényszermunkáról
  • Kitelepítésekről – a háborút követő megtorlásokról
  • Katonai szolgálatról, hadifogságról
  • Személyi és anyagi veszteségekről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (beleérve az egyházi ifjúsági szervezeteket, a nyilas pártot, a Volksbundot, az illegális kommunista mozgalmat és az ellenállást is)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • Az 1945-től 1948-ig tartó időszak
  • A hatalomért folytatott politikai harcról és annak következményeiről
  • Az újjáépítésről és a földosztásról
  • A társadalom és a gazdaság átalakításáról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (pártok, egyházi szervezetek, szakszervezetek, népi kollégiumok, választások)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási életről
  • Az „ötvenes évek” időszaka (1949-1953)
  • A földosztás, majd az államosítások következményeiről
  • A kitelepítésről, internálásról, illetve a katonai munkaszolgálatról
  • A diktatúra kiépüléséről, hatásairól és következményeiről
  • A diktatúra elnyomó apparátusával szembeni ellenállásról
  • Az iparosítás és a mezőgazdaság átalakításának következményeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól (agitáció, tömegrendezvények, kulákkérdés)
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Politika és egyház viszonyáról
  • Az 1953-tól 1956-ig terjedő időszak
  • A politikai vezetésben végrehajtott változásokról, ezek személyes életére gyakorolt hatásairól
  • A diktatúra módszereiben, az elnyomó apparátus tevékenységében tapasztalt változásokról
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • Az 1956-os forradalom és szabadságharc időszaka (közvetlen előzmények, az október 23-tól november közepéig tartó időszak)
  • A forradalmat megelőző társadalmi, politikai mozgásokról
  • A szűkebb és tágabb környezetet érintő válságról
  • A forradalom kitörésének helyi hatásairól, körülményeiről
  • A forradalom napjainak eseményeiről
  • A forradalom céljairól, eseményekben történt személyes részvételéről
  • A forradalom emberi és anyagi veszteségeiről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól és a vallási életről
  • A „kádári” megtorlás és politikai konszolidáció időszaka (1956 végétől 1963-ig)
  • A forradalmat követő megtorlási hullámról az interjúalany környezetében, letartóztatottakról, perekről
  • A kommunista diktatúra erőszakszervezeteinek tevékenységéről (karhatalom – pufajkások, Munkásőrség)
  • A kivándorlásról („disszidálásról”)
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, sporttevékenységről és a vallási életről
  • Kádár-korszak a hatvanas évek elejétől a rendszerváltoztatásig
  • A Kádár-korszak válságjelenségeiről
  • A rendszerváltoztatást megelőző időszak politikai változásairól, mozgásairól
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásairól
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról (úttörőmozgalom, KISZ, Munkásőrség, egyházi szervezetek, ellenzéki csoportok, „alternatív” mozgalmak)
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A rendszerváltoztatás és az azóta eltelt időszak
  • A rendszerváltoztatás közvetlen és közvetett hatásairól
  • Ellenzéki mozgalmakról és tevékenységükről, a kibontakozó többpártrendszerről
  • Családról, családban bekövetkezett fontosabb (személyi, anyagi jellegű és hatású) változásokról
  • Lakóhelyről, szűkebb és tágabb környezetnek az egyén életére gyakorolt hatásairól és annak változásairól
  • Életviszonyokkal, életmóddal és ezek változásával összefüggő kérdésekről
  • Művelődéssel, oktatással, képzéssel, tanulással kapcsolatos kérdésekről
  • Munkáról, munkahelyről, a munka jellegéről, az egyéni boldogulás és a munka kapcsolatáról
  • Az országos és helyi politikának az egyénre és a szűkebb környezetre gyakorolt hatásiról
  • A társadalmi és politikai életben való részvételről, aktivitásról, ennek módjáról
  • Az egyház szerepéről, vallási életről
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól
  • A korszak mindennapjairól, hétköznapjairól, a vallási élet újraéledéséről
Interjúalany neve: Vári Lajosné Fehér Julianna
Interjúalany lakhelye: Budapest
Interjúalany született: Budapest, 1925
Interjúalany foglalkozása: nyugdíjas
Felvétel időpontja: 2011. július 01.
Felvétel helyszíne: Budapest
Interjút készítette: Amerikai Alapítványi Iskola, Budapest

Kapcsolódó interjúk

Hossz: 00:45:00
Az interjúalany beszél édesapja I. világháborús hadifogságáról (01:38), majd a román közigazgatás megjelenéséről Erdélyben (06:08). Beszél a II. világháborúról (09:00), különös tekintettel apjának a német hatóságokkal szembeni ellenállásáról, és táborba hurcolásukról (13:00). Szabadulásukról és németországi letelepedésükről is szól (26:08), ahol személyesen élte át Drezda terrorbombázását (31:12). Végül arról beszél, hogy a megszállási zónák felállítása után, hogyan telepítették vissza családját Magyarországra (38:18).
Interjúalany: Bakó András
Felvétel időpontja: 2010. október 11.

Hossz: 00:43:00
00:05-04:09 - család, körülmények, oktatás, 04:10-07:39 - zsidóság, mezőgazdaság, 07:40-15:05 - II. világháború, '56-ig, infláció, bombázás, katonaság, 15:07-18:17 - Szovjet megszállás, munkatáborok, kulákság felszámolása, mindennapi élet, 18:18-28:49 - TSZ, államosítás, rádió, Rákosi rendszer, 28:50-32:12 - házasság után, munka, mezőgazdaság, vallás, 32:22-42:59 - utazás, TSZ, oktatás, munka
Interjúalany: Borbély Jánosné
Felvétel időpontja: 2010. október 19.

Hossz: 00:39:00
Az interjúalany beszél gyermekkoráról, családjáról, a hitéletről (0:45). Rátér a második világháborúra, egy később kitelepítésre ítélt német család sorsára (6:50), majd arra, hogyan menekült el az államigazgatás Sopronba, illetve a szövetséges légitámadás szemtanúja is volt (10:55). Beszél az orsolyitáknál folyó oktatásról, illetve arról, hogy érintette a várost a határ közelsége (15:30). Beszél az egyházi iskolák államosításáról (22:28), az egyetemről (27:56), illetve az egyetemen belüli megfigyelésekről (36:36).
Interjúalany: Horváth Teréz
Felvétel időpontja: 2010. június 16.