Leírás: Az interjúalany beszél gyermekkoráról, építész édesapjáról (0:43), majd oktatásáról, és arról, milyen nehéz volt értelmiségi leszármazottként felvételizni (2:35). Szól arról, hogy a Móricz Zsigmond körtéri lakásukból jól rálátott az 1956-os eseményekre . Tudta, hogy mikor kell biztonságosan átszaladni az úttesten a tank előtt, illetve arról, hogy tudta, hová kell dobni a Molotov-koktélt a tankra (4:48). Beszél arról, hogy a Kálvin téren halmokban álltak az orosz holttestek, illetve arról, hogy gyermek létére sem félt (7:28). Szól érettségijéről és felvételijéről a Kisképzőbe, és arról, hogy megkönnyebbülés volt a nyitott légkör (9:10). Szól arról, hogy a Képzőművészeti Főiskolára másodszorra vették fel, de közben megtanult neonreklámokat készíteni. A főiskolán olyan tanárok tanították, mint Barcsay Jenő vagy Bernáth Aurél (13:30). Szól arról, hogy a felsőbb évesek rögtön beavatták őket, mi történt ott 1956-ban: 4 diákot agyonlőttek a szovjetek (16:35). Szól arról, hogy nem nagyon bontakoztathatták ki modern művészeti irányú elképzeléseiket. Lehetősége volt Párizsba látogatni, majd Belgrádban akart tanulni, de nem engedték el, mert ott "káros nyugati hatások érhetik" (19:00). Végzés után szabadúszó volt, de 1974-ben betiltották a Műcsarnokban rendezett kiállítását annak politikai felhangjai miatt (22:05). Részletesen elmondja, hogyan tiltották be, és kik védelmezték a kiállítását (25:10). Végül sikerült útlevelet szereznie, Svédországba mennie, és ott beiratkoznia a Királyi Képzőművészeti Akadémiára. A svéd hatóságok 6 hónapot biztosítottak arra, hogy megtanuljon svédül (29:10). Szól hazaköltözéséről, és arról, hogyan lett tanár a Kisképzőben (34:50). Igazgató lett, de ellenezte a Képzőművészeti Főiskola rektorának új oktatási programját (38:08).