1923-ban született, gyermekkorát a tanyán élte meg. 10 testvére volt, az interjúalany volt a második szülött. Szülei földművesek voltak(0:17).A második világháború előtt jól éltek, de utána és alatta több gond lett(2:05).Az édesapja megjárta az első világháborút, orosz fogságba esett 7 évre. Onnan gyalog jött haza. Erről az időszakról hallhatunk különböző történeteket(3:30).Dobák Jánosné első osztályba 1927-ben került, tanulni nagyon szeretett, erről mesél (7:48).A második világháborúból (de szerintem az 1956-os forradalommal kapcsolatban) visszaemlékezik a szovjet benyomulásra és megszállásra(10:02).Visszaemlékszik a szovjet katonák fosztogatásaira, erőszakoskodásaira(12:08).Dobák Jánosnénak is bujkálnia kellett, mert az orosz katonák sokmindenkit megerőszakoltak volna. Az akkori helyzetről és saját élményeiről is hallhatunk történeteket(14:08).A háború végén a szovjetek igyekezték összevonni a katonákat, mert rengeteg panasz érkezett a nőkkel szembeni erőszakoskodások miatt. De valamikor a magyar férfiak is bosszút álltak a sérelmek miatt(19:38). A háború után laktanyák épültek a szovjet katonák számára - s az interjúalany felháborodva emlegette fel a 40 éves megszállást(21:04). A politikával nem foglalkozott, igyekezte túlélni a rendszert(23:13). 1946-ban férjhez ment, majd gyermeke született, de emelett kemény mezőgazdasági munkát végzett(23:54). Az interjúalany a Horthy korszak alatti szórakozási lehetőségekről számol be(24:34). Dobák Jánosné testvérei tanulmányairól, elhelyezkedéseiről és életútjairól mesél(26:04).Az általános iskolában korábban sokkal nagyobb volt a fegyelem, kevesebb tanár volt, más volt az egész oktatási rendszer. Ezt részletezi az interjúalany(28:05).

0:00 családi háttér, gyermekkor, 12 évesen árvaságra jutott, így a nagymama nevelte fel, 16 évesen elment gyermekre vigyázni Visegrádra 2:09 mesél a bombázásokról, és a bukerről, ahová behúzódtak 2:50 Nagymarosra ment haza, és tíz napi munkára Vácra viszik a lakosság egy részét onnan gyalog, aztán vonattal vitték ki őket a Szovjetunióba 5:25 a Szovjetunióban elkapta a vérhast, mesél az ottani étkezésrők 7:46 a kórház után mosodába ment dolgozni 12:09 1946 januárjában lengyeleket és németeket hoztak hozzájuk 21:39 az Urálnál homokot rakodtak, ahol szintén találkozott magyarokkal 25:20 a mosási munkák vége után a tisztelet kellett kiszolgálnia 27:02 1947. június 9.-én a németeket hazaküldték, őket pedig augusztus 13.-án küldték haza, közbevetőleg még néhány tábori történetet mesél el 35:32 vonattal mentek haza, a táborban élő németek és magyarok egy részével 42:00 a visszailleszkedés nehéz volt, felidézi a megérkezés napjait.

Az interjúalany 1924-ben született Debrecenben. Jómódú családba született, így a kommunista hatalomárvétel után osztályidegennek nyilvánították, fia ezért nem mehetett egyetemre. Visszaemlékezik diákéveire, a középiskolát is elvégezte. A gazdasági világválság az interjúalany családjának anyagi helyzetére is rossz hatással volt. Földön dolgozó munkásaikat csak nehezen tudták kifizetni. (05:20) Beszél a II. világháborúról. A német megszállás után lett különösen nehéz a helyzet a rekvirálások miatt. A szükséges árucikkeket csak feketén lehetett beszerezni. Az iparban dolgozott, jól keresett, de nem tudta elkölteni. (08:24) 1944. március 19-e után bezárták az iskolákat, színházakat. Utána elkezdődtek a bombázások. A légiriadók idegileg is kikészítették a lakosokat. Rengeteg vasúti szerelvény érkezett a keleti frontról sebesültekkel megrakva. Megemlíti az 1944. október 15-i Horthy rádióbeszédet, de tévesen emlékszik annak tartalmára, nem a leventéket hívták be szolgálatra, hanem ekkor zajlott a kiugrási kísérlet. (13:04) Elmondja, hogyan sikerült az oroszoknak sokszori próbálkozásra megszállniuk Debrecent. A szovjet katonák többsége részeg volt és sok volt közöttük az ázsiai. Sok nőt megerőszakoltak, még az idősebbek közül is. Beszél arról, hogy a bombázások következtében melyik épületek semmisültek meg. A lakosoknak sokszor egész nap az óvóhelyen kellett tartózkodniUK, számos esetben a katonák tisztították meg a kijáratokat a törmelékektől. (33:30) A lakosok nagy része a Dunántúlra próbált menekülni, akár gyalog is, mert féltek a bombázásoktól és remélték, hogy a Vörös Hadsereg megáll a Tiszánál vagy a Dunánál. Az orosz bombák kisebbek, de hangosbbak voltak, mint az amerikaiak. (35:06) Debrecen ostroma 1944 szeptemberében kezdődött. Amikor a németek már tudták, hogy nem tarthatják tovább a várost, felgyújtották az élelmiszerkészletek nagy részét, nehogy az oroszok megkaparintsák, de ezzel a civil lakosságot hozták még rosszabb helyzetbe. (36:10) A háború után nem rendeződtek a viszonyok. A jegyrendszer miatt a lakosság nyomorgott. Sokakat internáltak, a "csőcselék" elvette a tehetősebektől a lakásukat, vagyonukat. (39:02) Mivel az interjúalany családja a jómódúak közé tartozott, féltek, hogy őket is internálják, de végül szerencsésen megúszták. Elmondja, hogy a család barátaitól informálódtak a Hortobágyra internáltak helyzetéről. A család nehéz helyzetbe került azért is, mivel az egyik rokon nyugatra disszidált. Szinte senkit sem vettek fel az egyetemre, jó munkahelyekre "osztályidegenség" miatt. (45:18)