Az interjúalany beszél születéséről, és arról, hogy gyermekkorában nagy beteg lett a mandulájával (0:00). Beszél sommás szüleiről, arról, hogy nagyapja nem szerette az urakat, és megütötte az intézőt, valamint arról, hogy miként kísérték el a szüleiket (1:35). Szól arról, hogy nagyon beteg lett a lába és mankóval kellett járnia (7:35). Egyik nap egy mellette elhaladó úri kocsin ülőket leköpött, mire az úr felvette és elküldte kórházba (10:00). A kórházban hárman aludtak egy ágyban, de gyorsan megműtötték (13:05). Szól a háború utáni jegyrendszerről, és arról, hogy lányok hajsütését vállalta piszkavassal, hogy pénzt keressen (16:52). Beszél a megszállásról, arról, hogy akkoriban gomba helyettesítette a húst, az intelligens német katonákról és az erőszakoskodó oroszokról, valamint az ukránokról. Az oroszok elől két másik lánnyal egy hordóban bújtak el (19:34). Szól arról, hogy a háború után a nincsteleneket ki akarták telepíteni a svábok helyére a Dunántúlra, ami nem nagyon tetszett a családnak, de belekényszerültek. Nagyon szomorú volt, ahogy még egy ideig ott laktak velük együtt azok, akiket kitelepítettek. De öt évvel később mindenki vissza tudott költözni a saját lakásába. Csendőr nagybátyjáról is beszél, aki bújkált a háború utáni időkben (23:57). Végül oktatásáról, művelődéséről szól, arról, hogy a párttitkár is örült annak, mennyire jól tudja az oroszt, valamint férjével való megismerkedéséről szól (31:48).

Az interjúalany beszél a felvidéki magyarság két világháború közötti nehéz helyzetéről (0:25), a második világháborús mindennapokról (4:29), Pozsony bombázásáról (5:31), arról, hogy édesapját a Szovjetunióba hurcolták az oroszok (6:57), a család többi részének pedig el kellett hagynia a Tátrát (7:19), az interjúalany ekkor döntötte el, hogy Pestre költözik (7:44), akit 1946-ban a család is követett (9:43). Mesél arról, hogy minden hadifogolyvonathoz kimentek a Nyugati pályaudvarra, és egyik nap megjelent az édesapja is (10:32). Az interjúalany beszámol arról, hogyan lett zenész (11:42), arról, hogyan telepítették ki Pestről 1951-ben Kálkápolnára, ahol keményen kellett dolgoznia (13:24). Visszatért a szüleihez, majd megkapta a katonai behívóját, de sikerült elintézni, hogy ne kellejen bevonulnia, ugyanis felvették egyetemre ének-zene és szlovák szakra (16:40). Elmeséli, hogy egy kultúrház igazgatója lett (20:30), hogyan segített a Magyar Íjász Szövetség megalapításában (21:52). Beszél az 1956-os forradalommal kapcsolatos emlékeiről (24:18), arról, hogy öccse is részt vett a harcokban, majd kivándorolt az USA-ba (29:34). Elmondja, hogyan került a Magyar Rádióhoz, majd rádiós pályafutását részletezi (30:14). Kitér az eMeRTon-díj megalapítására, a beatzene támogatására, a párttal kapcsolatos konfliktusaira (39:56).

Az interjúalany beszél születéséről, családjáról (0:20), valamint arról, hogy édesapja azért lépett be a TSZ-be, mert őt fenyegették meg az iskolából való kicsapással az agitátorok. Később édesapja idegösszeomlást is kapott emiatt (1:36). Szól arról, miként telepítették ki édesanyja szinte teljes családját és édesapja bátyját németségük miatt, és hogyan zárták ezért börtönbe egyik nagynénjét, és őt hogyan látogatták (3:26). Szól szülőfalujáról, az ottani németségről, és arról, hogyan fogadták be a betelepítetteket (9:30). Szól a búcsújárásról, a hitéletről, valamint arról, hogyan tüntették el a vallás jelképeit az iskolából az 1950-es években (12:30). Beszél a II. világháborúról, édesapja voronyezsi sebesüléséről, arról, hogy édesanyjáék élelmet adtak egy éhező pesti családnak (16:20). Elmeséli, hogy nagyapja nővérét és a keresztanyját málenkij robotra vitték az oroszok Groznijba (21:15), majd édesapja háborúból való hazatérését a sérülés miatt, valamint a családtagok hadifogságáról (24:12). Visszatér a kitelepítésre, például arra, hogy a szovjet zónába telepített rokonai az első adandó alkalommal átmentek nyugatra, valamint arról, hogy milyenek voltak a marhavagonok, amiben szállították őket és mit vihettek magukkal (27:20). Arról is szól, hogyan érkeztek meg a rokonai Stuttgartba, ahol nem volt semmijük, így nagyon nehezen tudtak új életet kezdeni, de szorgalommal sikerült felépíteni új életüket (35:30).