1923-ban született, gyermekkorát a tanyán élte meg. 10 testvére volt, az interjúalany volt a második szülött. Szülei földművesek voltak(0:17).A második világháború előtt jól éltek, de utána és alatta több gond lett(2:05).Az édesapja megjárta az első világháborút, orosz fogságba esett 7 évre. Onnan gyalog jött haza. Erről az időszakról hallhatunk különböző történeteket(3:30).Dobák Jánosné első osztályba 1927-ben került, tanulni nagyon szeretett, erről mesél (7:48).A második világháborúból (de szerintem az 1956-os forradalommal kapcsolatban) visszaemlékezik a szovjet benyomulásra és megszállásra(10:02).Visszaemlékszik a szovjet katonák fosztogatásaira, erőszakoskodásaira(12:08).Dobák Jánosnénak is bujkálnia kellett, mert az orosz katonák sokmindenkit megerőszakoltak volna. Az akkori helyzetről és saját élményeiről is hallhatunk történeteket(14:08).A háború végén a szovjetek igyekezték összevonni a katonákat, mert rengeteg panasz érkezett a nőkkel szembeni erőszakoskodások miatt. De valamikor a magyar férfiak is bosszút álltak a sérelmek miatt(19:38). A háború után laktanyák épültek a szovjet katonák számára - s az interjúalany felháborodva emlegette fel a 40 éves megszállást(21:04). A politikával nem foglalkozott, igyekezte túlélni a rendszert(23:13). 1946-ban férjhez ment, majd gyermeke született, de emelett kemény mezőgazdasági munkát végzett(23:54). Az interjúalany a Horthy korszak alatti szórakozási lehetőségekről számol be(24:34). Dobák Jánosné testvérei tanulmányairól, elhelyezkedéseiről és életútjairól mesél(26:04).Az általános iskolában korábban sokkal nagyobb volt a fegyelem, kevesebb tanár volt, más volt az egész oktatási rendszer. Ezt részletezi az interjúalany(28:05).

0:00 gyermekkor, családi háttér, mesél az iskoláiról, édesapja állampénztári tanácsos volt, adóhivatali tisztségviselőként dolgozott, édesanyja háztartásbeliként nevelte a gyermekeket 3:49 édesapja leventeoktató volt, hogy legyen pénzük a gyermekek neveltetésére, mesél a leventeoktatásról, később pedig az édesapja Marosvásárhelyre került, hogy a magyar közigazgatás bevezetésében dolgozzon 6:21 mikor az édesapját Gödöllőre helyezték, a család odaköltözött, bővebben mesél erről az időszakról 9:12 a háború alatti bombatámadásokra emlékszik vissza, volt, hogy vonaton érte őket a támadás, de Nagykőrösön szerencsére nem érzékeltek sokat ebből, édesapját kötelezik arra, hogy a fronttal együtt hátráljon 11:32 1945-ben jutottak haza Magyarországra, de a lakásukat kirabolták, semmijük nem maradt 15:04 édesapját igazolóbizottság elé állították, szerencsére nem volt komolyabb gond belőle, de lefokozták közönséges írnokká, és a nyugdíjából elvették az első világháborús éveket 16:10 hazamentek Nagykőrösre, édesapját a népítélet alá vették, belépett előtte a szociáldemokrata pártba, sikerült azonban felmentést kiharcolniuk 23:37 a szociáldemokrata pártból kizárták az édesapját, de az édesanyja belépett a kommunista pártba 24:05 ő osztályidegen lett, ún. X-es, majd a Lenin Intézetébe kerül 27:53 másfél után otthagyta az egyetemet, de visszament, mert nem akarta, hogy az édesapját zaklassák emiatt, az egyetemet végül estin fejezte be 29:21 1956 után egy fekete karszalag miatt ellenforradalmárnak nézik, de nem volt belőle végül semmi, mesél 1956-os élményeiről is 35:35 a családból sokan nem futhatták be osztályidegenként azt a pályát, amit szerettek voltak

Az interjúalany szól családjáról, cseléd édesapjáról, arról, hogy laktak egymás hegyén-hátán a cselédek, és milyen fizetséget kaptak (0:30). Szól a fegyelemről, és elmeséli, hogy amikor valamiért a munkafelügyelő elkezdte őt ütlegelni, az édesapja nagyon megverte, mire kitették őket a helyükről. Édesanyja szüleihez kellett költözniük, de alig éltek meg (3:50). Szól arról, hogyan kezdett téglagyárban dolgozni, ahol megtanulta, mi az a munka (7:45). Szól a leventemozgalomról, valamint arról, hogy hogyan alakult ki a hidegháborús légkör, hogyan gondolták a közelgő nyugat-keleti háborút elkerülhetetlennek, s a készülés milyen terheket rótt a lakosságra (14:40). Szól a beszolgáltatási rendszerről, ami finanszírozta a hadseregfejlesztést, újjáépítést és az ipart (17:00). Szól a határsáv működéséről, például arról, hogyan kellett katonatiszt létére a feleségével kerülve gyalogolnia a határsáv intézkedései miatt (21:00). Arról is szól, hogy a környék a határ miatt volt magára hagyva, csak 1956 után kezdődött a település fejlesztése. Szól a TSZ-ek szervezéséről is. Elmondja, hogy korábban valósult meg az egyesítés, mint a gépesítés, így az átmeneti időszakban tovább rontotta a mezőgazdaság életét. Ugyanakkor a gépesítés után az addigi legjobb mezőgazdasági rendszert hozta létre. Mikor kész lett, többet keresett a tejesgazda, mint ő tanácselnökként (24:35). Szól arról, hogy miként esett át a térség a modernizáción: villany, víz, aszfaltozás. Arról is szól, hogy Trianonnak egy előnye, hogy Lenti lett a regionális központ Zalabaksa helyett (32:10). Szól arról, hogy a jugoszláv szakítás idején nem voltak fejlesztések a villanyt leszámítva, mert a rendszer Titóék orra alá akarta dörgölni az ország fejlettségét. A hatvanas években megindult a fejlesztés, először gazdasági, majd kulturális (37:00). Szól a fürdő építésének megkezdéséről, amibe úgy mertek belevágni, hogy nem volt rá pénz. Úgy szereztek pénzt, hogy "Lenti az októberi forradalom 60. évfordulójára készül", s ezzel minden ajtó kinyílt nekik. 14 hónap alatt épült fel, a lakók szombatonként dolgoztak rajta (40:50). Mivel 1978 novemberére kész volt a fürdő, felterjesztették az Elnöki Tanácshoz, hogy Lenti váljon várossá december 31-ével. Szól az ezzel kapcsolatos fejlesztésekről, útburkolásról, a saját szakközépiskola megalapításáról (45:30). Szól a január 6-i városavató ünnepségről, amire hosszú előkészületeket tettek, amit nagyban nehezített a hóesés (52:50).