Az interjúalany beszél gyermekkoráról, az ortodoxiáról és a kóservágás nehézségeiről, valamint arról, hogyan költöztek Budapestre 1927-ben, és arról, hogy amíg édesanyja élt, betartották a vallási előírásokat, pedig nem volt könnyű a fővárosban (0:20). Szól arról, hogy a Rákosi-rendszerben nehéz volt a hitet megtartani, valamint arról, hogy azért jöttek fel Budapestre, mert édesapja szakmájából nehéz volt vidéken megélni. Szól továbbá az életkörülményekről és a lakáskörülményekről (7:30). Szól családja névváltoztatásairól, valamint arról, hogy első férjét besorozták, és nem jött vissza a háborúból (14:32). Beszél a holokausztról és Szálasi proklamációjáról, valamint arról, hogy egy bombatalálat miatti ijedtségben szülte meg gyermekét, a felügyelő tiszt felesége pedig alig akarta hívni a mentőket (16:25). Szól arról, hogy népes családjából ő, három nővére és a bátyja túlélte a holokausztot, de a bátyja az utolsók között jött haza az orosz hadifogságból (24:12). Szól arról, hogy milyenek voltak az életkörülmények az 1950-es években, arról, hogy nem tapasztalt antiszemitizmust a kommunista rendszerben, és arról, hogy alapvetően szerette azt a rendszert (25:10). Beszél arról, mit gondol Izrael államról és arról, hogy 1989 előtt nem tudott kilátogatni (29:30). Végül pártbizottsági munkájáról szól, és arról, hogy életjáradékot kap a II. világháború alatti szenvedéséért (33:45).

Az interjúalany beszél származásáról (0:07), II. világháborús emlékeiről (5:37), illetve az oktatásról (08:08). Rátér egyetemi éveire és emlékeire az 1956-os forradalomról (10:48), majd a megtorlásokra (13:22). A kollégiumi életet és a tanári pályára lépést is érinti (17:21). Végül az 50-es évek életkörülményeit hasonlítja össze a Kádár-korszak viszonyaival (22:08).

Az interjúalany 1932-ben született Budapesten. A legkorábbi emléke, hogy a szülei beszéltek a közelgő háborúról. Édesapja vegyész volt. Amikor a gyárat át akarták telepíteni Németországba, ő felmondott, így el kellett hagynia a fővárost is, Békés megyébe költöztek. Az első bombázásokat azonban még átélte a család Budapesten. (03:58) Miután leköltöztek Békésbe, 1944 novemberében a Vörös Hadsereg elérte otthonukat. Az első katonák még idősebbek és jóindulatúak voltak. Elmondja, hogy a közelben lévő erdőben létesített lőszerraktárt harcok nélkül szerezték meg az oroszok. Beszél arról, hogy korábban németek szállták meg a falut, de miután a debreceni páncéloscsatában a szovjetek győztek, a Wehrmacht katonák is elmenekültek. (07:10) Két nagybátyja hadifogságba került és Fogsányba vitték őket. Azért nem szállították őket tovább a Szovjetunióba, mert egy korábban náluk elszállásolt német orvos 50 év felettinek nyilvánította őket. (08:40) Az interjúalany egyházi iskolába járt, amelyet 1948-ban államosítottak. Később Egerbe került, ott érettségizett 1950-ben. Először az elektromérnöki szakot jelölte meg, de végül csak az orvosi karra vették fel, Ekkor költözött vissza a család Budapestre. Hiába volt Kispesten családi örökségként házuk, csak a hozzá tartozó melléképületet kaphatták meg, ahol nyomorúságos körülmények között éltek. Telenként a szobában is megfagyott a víz. 6 éven keresztül laktak itt. (13:44) Az 50-es években általános volt a szegénység. Édesanyjának is dolgoznia kellett, az egyetemnek sem volt pénze orvosi köpenyekre. Az egyetemen aktív mozgalmi élet folyt, amelyben az interjúalany is részt vett. Ennek a jó oldala az volt, hogy mély barátságok kötődtek. Az interjúalany jó tanuló volt, állami ösztöndíjban is részesült. Öccsét 1956-ban felvették a villamosmérnöki karra. Egy csereprogram keretében sikerült kijutnia 1 hónapban az NDK-ba, leírja az út részleteit. Az utazás szép élményeket hagyott benne, egyedül Drezdában látta még a szőnyegbombázás borzalmas nyomait. (22:30) 1956 szeptemberében doktorált. A gyáli úti akkori repülős kórházba került. (25:32) 1956. október 1-én hivatalosan katonaállományba vették. Október 23-án beteg volt, így csak később öccsétől értesült a forradalomról. Több katonának behívott orvos a lakosságtól kapott civil ruhát. (31:00) A család új házba kerülhetett, de Budapest '56 után romokban hevert. (32:58) Beszél a kórházi munkáról. A forradalom alatt a műtőjük találatot kapott, így egy ideig akadozott az ellátás. Férjhez ment, a József Attila lakótelepen sikerült nehézkesen lakást szerezniük. 1958 márciusában tudtak beköltözni, egy hétre rá született meg az interjúalany első fia. A szülési szabadság csak 6 hét volt, utána a gyereket bölcsődébe, majd a nagyszülőkhöz kellett vinni. (40:32) A munkahelyén hamar elfogadták, nő létére be tudott illeszkedni a férfi nőgyógyászok közé. 1960-ban tett nőgyógyász szakvizsgát, egy évre rá született második fia. Összesen 21 évet töltött a klinikán, utána nyerte el a János Kórház szülész főorvosi posztját. Innen 12 év után ment nyugdíjba. Beszél a János Kórház szülészeti osztályainak történetéről. (44:04) A rendszerváltoztatással nem foglalkozott. (44:56)