Az interjúalany beszél családjáról, a háború előtti életről, a budapesti mezőgazdaságikiállításokról, amikre édesapjával járt (0:45). Szól arról, hogy a győri program meghirdetése után még nem került ki a frontra édesapja, illetve arról, hogy 1939. szeptember 1-je után sok lengyel menekült érkezett Csurgóra (5:48). Beszél arról, hogy édesapja végül egy munkaszolgálatos század mellett került ki az orosz frontra, ahol írnokként szolgált. Végül a partizánok foglyul ejtették a munkaszolgálatos zsidókat, de a katonák másutt voltak (9:35). Szól arról, hogy a partizánok nem engedték el a foglyaikat egy hónapig, majd egyszer csak visszatértek szinte ruhátlanul a táborba (14:20). Szól arról, hogy otthonról hogyan tudtak kapcsolatba lépni édesapjukkal (19:18), valamint arról, hogy édesapja hogyan találkozott ismerőseivel a fronton (20:15). 1944. februárjában haza tudott látogatni, mire zsidó asszonyok megrohamozták, hogy csomagokat küldjenek rokonaiknak (25:00). Szól a lengyel honi hadsereg felkeléséről, arról, hogy Lengyel Béla nem volt hajlandó a lengyelek ellen harcolni, valamint arról, hogy magyar katonák "vásárolták vissza" Bór-Komorowski tábornok lányát az SS-től (27:22). Állandó átszervezések következtében édesapjáék az utolsók között kerültek vissza Magyarországra, már 1945 januárjában (31:40).

Az interjúalany beszél gyermekkoráról, a hagyományos bábákról, a magyar katonák közelségéről és az ebből adódó katonásdi játékokról (0:44), majd rátér édesapja honvédségi szolgálatára a visszacsatolásoknál, illetve a II. világháborúból való kimaradására (5:03). Szól arról, miként kezdett el érdeklődni a történelem, a helytörténet és a néprajz iránt (7:23), valamint arról, hogyan került fel mégis Budapestre ipari tanulónak (11:26). Beszél az 1956-os forradalmat illető emlékeiről, illetve értékeli a forradalmat (13:42). Szól munkájáról (16:00), és arról, hogyan lett a Honismereti Klub elnöke (18:05). Beszél a Kiskunmajsa monográfia elkészítésében, főleg a vallási élet kutatásában végzett munkájáról (22:35), valamint az erőfeszítésekről egy múzeum felállításában (25:00). Visszatér egy II. világháborús családi emlékre (30:18), szól Kiskunmajsa fellendüléséről (34:40) majd a Kádár-korszakot és a rendszerváltoztatás óta eltelt éveket hasonlítja össze (32:40).

Az interjúalany 1938-ban született Zabar faluban, a legszegényebb családok közé tartoztak. Édesapja a II. világháború után 1947-ig hadifogságban volt, édesanyjának egyedül kellett eltartania a családot. (02:40) Beszél az orosz megszállásról, anyját bátyja védte meg az erőszakoskodó szovjet katonáktól. Bátyját a falhoz állították, ráijesztettek, hogy kivégzik, de csak mellé lőttek. Ez az élmény azonban maradandó pszichikai károsodást okozott, skizofrén lett. (05:18) Beszél az iskolás éveiről. Katolikus iskolába járt, az ünnepélyeken részt vett, sokat túrázott az erdőben. Visszaemlékszik arra, hogyan élte meg a kommunista hatalomátvételt. (07:00) Elmondja, hogyan zajlott le a földosztás, mire édesapja hazatért, már kaptak egy kis földet. De apja gyári munkát kapott, így beköltöztek Salgótarjánba. Gyárnegyedben, rossz körülmények között éltek. Magas volt a környezetszennyezés. (10:02) Részletesen beszél édesapja fogságba eséséről. A háború végén megszökött a honvédségtől. Mivel nem volt hajlandó szolgálni a Vörös Hadseregben, ezért elvitték malenkij robotra. Édesapja pacifista volt, őt követve az interjúalany is az. (14:04) Emlékei szerint az orosz katonák nagyon szerették a kisgyerekeket, mindig kapott tőlük cukrot, játszottak vele. (16:04) Beszél a háború utáni újjáépítésről. Fél év múlva beindult az oktatás is, de addig volt ideje a szabadban játszani a vele egykorú gyerekekkel. Sokszor gránátokat, aknákat szedtek szét. Falujában nem volt megtorlás a háború után, mivel a nyilasok elmenekültek. (20:02) Beszél a koalíciós korszakról, a Kisgazdák kormányzásáről, a baloldali pártok egyesüléséről, a kommunista hatalomátvételről. Az első években a kommunisták a "szebbik" arcukat mutatták, utána következett a megtorlás. Falun fokozatosan először a nagyobb birtokokat vették el, aztán a kisebbeket is. Létrejöttek az internálótáborok. (24:54) Az 1956-os események teljesen váratlanul érték. '56 őszén kezdte el a főiskolát Szegeden. Beszél a MEFESZ létrejöttéről. Október 23-án arra figyeltek fel, hogy a rádióban csak az Egmont nyitánt játszották és bemondták a statárium kikiáltását. Később értesültek csak részletesen a forradalomról. A főiskolán megszűnt a tanítás, így hazament Salgótarjánba. Elmondja a munkástanácsok követeléseit. Miután Ausztriából kivonultak a szovjet csapatok, ezért sok magyar is azt hitte, hogy semleges lehet az ország. Salgótarjánban a legsötétebb nap december 8-án volt. Letartóztatták a munkástanács vezetőit, a munkások tiltakozásakor a tömegbe lőttek. Az interjúalany szerint 50 körül volt a halottak száma. A tüntetésen nem vett részt, de megrázta a holttestek látványa. (36:26) Ez akkora hatással volt rá, hogy januárban, amikor újrakezdődött az egyetem, segített forradalmi plakátok terjesztésében. Civilruhás rendőrök elfogták. Nem verték meg, lelkileg terrorizálták a vallatás alatt. Elítélték, beszél a börtönről. Körülbelül 4,5 hónapot töltött börtönben. (41:30)