Az interjúalany beszél gyerekkoráról és édesapjáról, akit az ostromlott Budapesten ért halálos találat (0:10). Nevelőapját patkolókovácsként dolgoztatták a megszálló orosz katonák. Szól az oroszok gyerekes, gyakran vidám viselkedáéséről, valamint arról, hogy őt és édesanyját elvitték és csutaszár vágására kényszerítették. Nevelőapjának sok mindent meg kellett mozgatnia, hogy elengedjék őket, közben pedig többször majdnem lelőtték őket (1:24). Elmeséli, hogy nevelőapja miként merészkedett vissza házukba, hogy a zabrálásból megmentsen néhány dolgot, és hogy miként zavarták el őt onnan az oroszok (7:45). Elmeséli, hogyan kellett az éjszaka közepén szovjet katonákat kísérnie egyik faluból a másikba, aminek során félreértések miatt szintén többször majdnem lelőtték (14:48). Szól arról, hogy a falujukon kívül menekültnek számítottak, és miként döntötték el, hogy gyalog elindulnak rokonokhoz lakni (18:28). Elmeséli, hogy egy orosz katonanő meglátta a csizmán a jó csizmát, levetette vele, és odaadta a sajátját, ami elhasznált és lyukas volt (20:20). Szól arról, hogyan értek oda nagynénjéhez, hogyan kellett bújdokolni az erőszak elől (24:10), majd azt, hogy mi történt a háború után, és hogyan alapított családot (25:52).

Beszél a háborúról, bombázásról (3:00-tól), a szovjet bevonulásról, földosztásról, rekvirálásról, helynévváltozásokról, feketevágásról (16:00-tól) és az 50-es évekről, a TSZ-ről és az abban folyó munkáról (23:00-tól).

Az interjúalany összefoglalja szakmai pályáját, életének főbb állomásait (0:54), beszél a második világháborús emlékeiről (4:14), a szovjet megszállásról, menekülésükről (11:16), hazatéréséről (15:28), a Rákosi-korszakról, békekölcsönről, a pénz értékéről (17:21), majd visszatér szökésére (22:38), kitér az 1956-os eseményekre (27:31), a Kádár-korszakra (29:06).