0:00 családi háttér, Budapesten született, de a családja Zala megyéből származik, később Nagykanizsára költözött a család 1:56 12 éves korától levente, de mellette cserkész is volt, a levente-mozgalom katonásabb volt, tartottak légoltalmi oktatást is, később Szálasi mozgósította a leventéket 5:45 ő egy olyan alakulathoz került, amelyet a fronton vetettek be, Marcalinál, de egyetlen puskalövés nélkül hadifogságba estek 7:01 letartóztatják őket azonnal, és a szovjet büntetőtörvénykönyv alapján elítélik őket, szovjet állampolgárokká minősítve a foglyokat, még 1963-ban is kettős állampolgárként kapta meg a szovjet legfelsőbb bíróság döntését, amivel rehabilitálták 9:43 a Gulág a lágerek főhatóságának volt a neve 11:32 a láger egy önálló gazdasági egység volt, katonák irányították, a környező munkahelyekre közvetítették ki a munkaerőt, kötelességük volt a gazdaságos működés 14:18 az élelmezés, és a ruházat, az életkörülmények elégtelenek voltak a túléléshez, 50-60%-os volt a halálozási arány 16:34 a nélkülözések mellett sokan lelkileg vagy szellemileg sem bírták a lágeréletet 18:25 a lágerban megtanult oroszul, később tolmácsolt is, és megtanult írni-olvasni orosz nyelven 19:36 a táborban beszélgetőtársa volt Szolzsenyicin is 22:17 a magyarokkal való találkozási lehetőség kevés volt, a rabok között viszont mindig létezett az összetartás 23:18 2002-ben végigjárta azokat a helyeket, ahol Ukrajnában 18-20 évesen raboskodott, de a táborok nyomát eltüntették 25:40 a lágerben a honvágy volt a legnehezebb, ez akkor tört rá az emberre, amikor volt ideje elgondolkodni 27:13 többször volt a tábori élete során kórházban, az első öt évben háromszor kapott vérhast, később már jobban megedződött 28:16 csak hazaérkezésekor tudta meg, hogy a családja megvan még, eleinte attól féltek, hogy nem kiszabadulnak, hanem jobban eldugják őket 31:57 1953. december 1.-én érkezett meg Nagykanizsára, de már júliusban Lembergen voltak, a várakozás oka az volt, hogy Rákosi eleinte nem akarta befogadni őket 33:12 magyar földre lépve rögtön gorombáskodtak velük, kutyás és géppisztolyos őrök várták őket 34:53 a család előbb megtudta, hogy él, mert valahogy sikerült egy levelet elküldenie 36:20 hazaérkezésekor nekiállt az emlékiratai megírásának, meg akarta örökíteni mindazt, amin keresztül ment 38:20 hazatérése után könyvelőként helyezkedett el, később leérettségizett, pénzügyi szakvizsgákat tett 39:13 az 1956-os eseményekre emlékezik vissza, elsősorban a rádió és a különböző újságok tudósítottak a budapesti eseményekről, Nagykanizsán viszonylag csendben teltek a forradalom napjai 40:52 ő a nemzeti bizottság tagja volt, a közeli községekbe ment ki, és a közellátás zavartalansága érdekében felmérte, hogy milyen tartalékai voltak a településeknek, később ezért a szerepéért kirúgták az állásából, de sikerült visszakerülnie 41:59 mint volt fogolyt, figyelemmel követték, hétköznapi emberként élte az életét a továbbiakban

Az interjúalany beszél arról, miként lett a Kelet-Magyarországi Humánerőforrás Iroda irodavezetője (0:28). Rátér tanulmányaira, a Kádár-korszak iskolarendszerére (2:25), majd az elhelyezkedés kérdéseiről szól (5:50). Jellemzi a Kádár-korszak rugalmasabb munkakörülményeit (9:13), illetve megélhetési biztonságát, és a szigorú hierarchiát (12:07). Mindezt összehasonlítja a rendszerváltoztatás óta eltelt évek munkaerőpiacával (14:37), a személyes ismeretségek megnövekedett szerepével (17:27). Szól arról, hogy mai fiatalként milyen pályát választana (18:52), majd a munkaerőpiaci igények kiszámíthatatlan és gyors változásairól beszél (21:26). Elemzi, hogy milyen erények szükségesek egy vezetői pozíció betöltéséhez (24:22). Végül további pályaképéről és a munkán kívüli további önképzésről szól (32:35).

Az interjúalany beszél családjáról, arról, hogy a román tisztviselők nem voltak hajlandók szót érteni édesanyjával, mert ő nem beszélt románul (0:10). Beszél arról, hogy 18 éves korában elvitték a Szovjetunióba málenkij robotra (2:55). Elmeséli, hányan voltak, és azt, hogy ő nem fázott, mert a bátyja sok meleg ruhát hozott (4:38). Szól arról, hogy a környéken élő oroszoknak sem volt semmijük (7:10), valamint beszél a munka jellegéről, és arról, hogy a fertőtlenítő után a ruhájuk még tetvesebb volt, mint korábban (8:55). Elmeséli, hogy egy alkalommal kigyulladt a férfiak tábora, az oltás után pedig az oroszok a férfiakat vádolták a felgyújtásával (11:00). Szól arról, hogy a családjával két és fél év után tudott levelet váltani, arról, hogy az orosz katonák nem bántották (12:28). Szól arról, hogy a higanybánya kikezdte a férfiak egészségét, valamint arról, hogy néhány nőnek nehéz volt visszatérnie, mert a férje már újranősült (13:52). Szól arról, hogy ő miként kezdett új életet itthon (18:20), valamint a tábori egészségügyről, és arról, mikortól számított valaki hivatalosan betegnek (18:53). Beszél a tábori életről, a halálesetekről és a temetésről (19:20). Visszatér arra, hogy miként szedték össze az oroszok a sváb lakosságot 1945-ben, és arra, hogy az ismerősök sem tudtak egymásnak segíteni a táborban (21:50). Végül arról szól, hogy a férje miként szökött el a frontról, és miként bújkált a házukban a csendőrök elől (24:10).