Az interjúalany beszél családjáról, szüleinek korai haláláról és oktatásáról (0:00). Rátér arra, hogyan döntött a lelkészi pálya mellett, és beszél a Pápai Református Teológiai Akadémiára történt jelentkezéséről (1:37). Szól az államosításról, és arról, hogyan próbáltak meg ellenállni a bezárásnak, és hogyan tizedelték meg a hallgatók létszámát büntetésképpen (3:50). Említi, hogy osztályidegenség miatt a katonai szolgálatról elutasították, illetve azt, hogy milyen fizikai munkákat dolgozott (8:44). Szól arról, hogy munkásként világossá vált, hogy senki nem kedveli a Rákosi-rendszert. Beszél arról, hogyan védte meg őket Keleti Márton a filgyárban, valamint arról, hogyan akart új himnuszt íratni Rákosi (13:38). Beszél az egyház és a diktatúra viszonyáról Kádár és Rákosi alatt, említve, hogy a Rákosi-rendszer lelki megújulást indított el, mert döntésre kényszerített (20:33). Szól 1956-os tapasztalatairól és arról, hogyan változott meg az egyetemen a légkör a megtorlás után (23:34). Szól arról, hogyan utasított el egy beszervezési kísérletet (27:24), majd leírja a besúgók és az egyház viszonyát (31:47). Szól egy tatai lelkipásztor feltehető meggyilkolásáról (38:00), valamint értékeli 1956-ot és a bolsevik osztályharcot (38:50). Végül a rendszert átszövő korrupcióról szól (44:25).

0:00 1942 nyarán indultak el Kecskemétről a keleti frontra, ő géppuskás szakaszparancsnok volt, leírja, hogy az egyes katonáknak mi volt a feladatuk egy szakaszban, összesen 34-en voltak 4:25 Katowicében álltak meg először, ott a lakosság kenyeret kéregetett a katonáktól, ezután az ukrajnai Resica célállomásra mentek, odáig vitte őket a vasút, az arcvonal kb. ezer km-re volt keletre 6:27 ezt a távolságot gyalog kellett megtenniük, és közben a partizántevékenységet felszámolniuk, hétfőtől péntekig reggel öt-hat órától gyalogoltak, szombaton karbantartás, vasárnap pihenő volt 8:02 augusztus közepén kerültek először bevetésre, felsorolja, hogy mely településeken mentek keresztül, de mesél a partizánokról 12:48 elérkeztek a Donhoz, egy Urivhoz közeli faluban volt az első táborhelyük, a feladatuk az volt, hogy a Don folyón átszivárgó partizánokat megtámadják, leírja az Uriv körüli helyszínt is 15:20 Urivtól délre sikerrel jártak, a Potudan nevű folyónál, visszaverték a támadásokat 18:46 elmeséli a tűzkeresztségüket 22:48 kitűzték nekik szeptember 9.-re volt kitűzve nekik az urivi templomdomb bevételét, de a támadás eredménytelen volt, noha nagyon felkészültek rá, ő is majdnem ottmaradt a támadás során 31:11 Urivnál harckocsi-támadást is kaptak, egészen a német tüzérség támadásáig, őket pedig megállásra utasítják, ekkor már csak 18-an voltak a 34-ből 33:10 két-három hét után elküldték pihenőre az egész zászlóaljat, egy németek által kiépített bunkertáborba, hírül vették azt is, hogy hamarosan leváltják őket, a géppuskákat ekkor már le is adták 37:11 ennek ellenére január 13.-án Urivnál áttörték az arcvonalat, riadóztatták őket, és bevetésre küldik a szakaszt, nagyon erős volt a hideg, és alig 5-6 méteres a látótávolság a köd miatt, ott lövést kapott, és elment a kötözőhelyre, majd a tábori kórházba, ami 15-20 km távolságra volt 39:48 két napot töltött a kórházban, mert utána kiürítették a tábori kórházat, Alexejevkába ment az ottani kórházba, ott volt a magyar főparancsnokság is, de az ottani kórházat is kiürítik, és Kharkovba került 42:21 Litvánián és Drezdán keresztül végül hazakerültek Szolnokra, utána hazamehetett Kecskemétre, a fronton maradt bajtársai májusban értek haza 12-en

Az interjúalany beszél II. világháborús élményeiről, amit Szombathely közelében élt meg (3:15). Később rátér diákéveire, házasságára (12:37). Később beszél az 1956-os forradalomról (16:33). Férjét megbízták Nigéria térképének elkészítésével. E célból tett utazásukról, az ottani tapasztalatokról hosszan beszél (19:27).