Nagyapja elesett az első isonzói csatában, az első világháború alatt, majd később Gyetván Mihály a második világháború végét "kosztos diákként" vészelte át (0:22). A galgahévizi táncegyüttes tagja volt, több fellépésen is részt vett (2:12). 1954-ben nősült meg, felesége szintén paraszti származású volt (6:14). Első helyen az erdőmérnöki szakot, második helyen pedig a jogi szakot jelölte meg. Végül a jogi karra vették fel (7:59). Több olyan ismerőse is volt, akit kulák származása miatt eltanácsoltak az egyetemről (8:59). 1956-ban született az első lánya (10:15). Édesapja pedig 1938-tól kezdve mindig katonáskodott, a háborúban hadifogságba is esett (11:14). Édesapja aknavetős volt és a háború végén úgy határozott, hogy ő nem hajlandó elhagyni Magyarországot a folyamatosan visszafelé vonuló magyar hadsereggel - így került orosz fogságba (11:38). Végülis belépett az új magyar hadseregbe, mivel harcolni kívánt a németek ellen, de a frontra nem jutott ki, mert véget ért a háború (13:40). Egyetemi évei alatt kollégiumban lakott, tanulmányait "summa cum laude" végezte. (15:40) Az elhelyezkedés nehézkes volt, mivel azt felülről irányították (17:44). 1956-al kapcsolatban megjegyzi, hogy akkoriban Kiskőrösön katonáskodott, de értesült az országos eseményekről. (18:11). Október 23.-án éjfélkor lefegyverezték a századát, mivel az javarészt egyetemistákból állt, s így féltek a lázadástól (19:02). Erre a kiskörei lakosság megjelent a laktanyánál és követelték a "fogvatartott" egyetemisták szabadon engedését (21:03). De ekkor repülőgépről a tömeg elé lőttek, halálos áldozatot nem követelve (21:29). A Forradalmi Tanács Kiskőrös is megalakult, bár csak egy követelésük volt: hogy mindenki szereljen le (23:49).Végül hazaengedték az egyetemista katonákat, akik hazafelé menve nemzetőrökkel találkoztak. Ők pedig arra kérték őket, hogy harcoljanak az oroszok ellen, de az egyetemisták megtagadták. Nem kívántak részt venni a fegyveres ellenállásban (24:21). 1956-ban az apósa bekerült a Galgahévízi Forradalmi Tanácsba, később emiatt internálták (26:52). 1956-ban Egerben lett ügyész egy hosszabb huzavona után (27:52). Általános felügyeleti ügyészként a vidéki polgári és általános ügyek tárgyalásában segédkezett (33:18). A rendszerváltoztatás után ügyvédként dolgozott, egészen 2009-ig.

Az interjúalany beszél arról, hogy a családjából többeket elvittek munkaszolgálatra (0:59), kitér a „felszabadulásra” (2:02), tanulmányaira (2:32), az 1956-os eseményekre (7:18), az ismerősei között található áldozatokra, disszidensekre (9:45), arra, hogy hol szolgált katonaként, majd rátér az esti egyetemi képzésére (12:34), a Kádár-korszakbeli teljes foglalkoztatottságra (13:40), majd visszatér az esti egyetemi tanulmányaira (15:37), a család második világháborús veszteségeire, háborús emlékeire (20:20). Mesél felesége munkájáról (24:07), a külföldi utazás lehetőségeiről (25:37), az angolok elleni 1954-es 7-1-es győzelemről (27:42), a szórakozási lehetőségekről (30:51).

Az interjúalany beszél családjáról, tanulóéveiről (1:20), valamint arról, hogy jegyző édesapját üldözték a nyilasok, bújdosnia kellett (3:58). Szól arról, hogy az ott maradt kisnyilasok megalapították a kommunista pártot, így tovább folytatódott édesapja üldöztetése. Bár a népbíróság felmentette, az egészsége ráment az üldöztetésre, nem kapott érte nyugdíjat, és a lakását is elvették (6:35). Szól arról, hogy a megszálló orosz katonák elvették édesapja zsebóráját (11:05), majd arról, hogy édeasnyja rokonai meghaltak a Don-kanyarban (12:50). Szól a zsidók gettóba tömörítéséről és elhurcolásáról (13:12), majd a református kollégium államosításáról, a változásokról, a tandíj eltörléséről és a tanári kar megváltozásáról, valamint a sportéletről (16:10). Szól arról, hogy osztályidegennek számított "népnyúzó jegyző" édesapja miatt, a felvételijét pedig elvágta a párttitkár (28:05). Egy állami gazdaságnál helyezkedett el, ahová katonai szolgálata után nem akarták visszavenni (30:25). Elmeséli, hogy egyszer nem fogadták el az aratási jelentését, mert nem írt bele hazug adatokat a túlteljesítésről (31:58). Szól katonai szolgálatáról, ami épp 1956 október végén ért volna véget, és ahol rádiósként teljesített szolgálatot (36:45). Beszél arról, hogy nem örültek az 1956-os forradalomnak, mert nem szerelhettek le, hanem készültségbe álltak (38:45), valamint arról, hogy el voltak készülve Zalaegerszeg megvédésére, de a szovjet túlerő miatt megadták magukat (41:45). Az ezredparancsnok "árulása" miatt a lakosság megvetette a katonákat (44:35). Visszatért a civil életbe, a textilgyárban helyezkedett el és esti iskolában érettségizett (47:08). Végül arról szól, hogy miként állt ellen a pártba való belépésnek, miként lett üzemvezető, és hogyan működött az üzem (51:02).